F Abban hogy ez a profetia azt mondgya hogy a Messiás kevés idö alat el fog jöni és meg ditsösitti azt a másodszor épitetet templomot a maga jelen valo létivel, a mely ditsösége nem lehete a salamon templomának, ha szinte nagyob gazdagságal valais épitve. vagyon pedig már annak tizen hat száz esztendeje hogy az a templom el rontatot, tehát még annak elötte el jött a Messiás

K Ez a profétia meg bizonyittyaé hogy a kristus Jesus a Messiás?

F Igen is meg, mert tsak egyedül akristust tekéntik ezek a profétiák

Magyarázat.

A kristus Jesus mint egy ött száz esztendövel jött el ezután a profetia után., a mely nem sok idö az elöbbeni idökhöz képest, ö a minden népeknek kivánsága, mert ö általa hivatattak minden népek az igaz Istennek üsméretire. a mint ezt meg mondották sokan a proféták, és a szükséget, a mely vala nékik el jövetelére; azt nevezék kivánságnak valamint azt szokták mondani hogy a száraz föld kiványa, és várja az esöt. A kristus Jésus meg inditotta azegész földet. az ö el jövetelével. mert ö mindeneket meg ujitot. Mondgya szent Pál. mind az égben, mind a földön, ö töltötte bé sokal nagyob ditsöségel. a második templomot az elsönél, a maga jelen valo létével, az Isten bekeséget adot azon a helyen, mivel a kristus ebben a templomban ment imadni az ö Attyát., és tanitani az embereket az üdveségnek uttyára, a midön az Istenel meg békélteté az embereket, és meg nyittá a Meny országnak kapuját a valoságos sánctuariumot, ez a profetia nem szol tehát másrol. hanem a kristus Jesusrol.

(V/1. Catechismus Formájára valo kőzőnséges Oktatasok: 148)


Előző oldal | Következő oldal