K El lehete mondani hogy az Atya, és a szent Lélek testet vettek magokra, hogy szenvedtek, és meg holtak. mivel természetben egyek a Fiuval, a ki felöl el lehet mondani hogy testet vet magára, szenvedet, és meg holt?

F Nem lehet, tsak egyedül az Isten Fiárol mondhatni azt el. mert tsak a Fiunak személyében, és nem az Atyának. vagy a szent Léleknek személyiben egyesült meg az emberi természet tsak egyedül az Isten Fia lett emberé. és nem az Atya. vagy a szent Lélek

K Hogy lehesen a, hogy a kristus egy természet lévén az Atyával. és a szent Lélekel. emberé lett, ö benne pedig mind az Isteni, mind az emberi természet meg egyezet, még is azt ne lehesen mondani hogy az Atya. és a szent lélek emberi testet vettek fel magokra.

F Mind ezek igen felyül haladgyák a mi értelmünket, de ezt erösen kel hinnünk. mert az Isten igy nyilatkoztatta ki nékünk. és az Anyaszent egyház eretnekeknek tartotta mind azokot valakik igy nem hitték

K Mint hogy a kristusban két féle természet vagyon. vagyoné két féle akarat is benne.

F vagyon, mivel az akarat szükséges az értelmes természethez. de a kristusban a két akarat, egyik a másika alá volt mindenkor vettetve, az az, hogy az emberi akarat tellyeségel az Isteni akarattol függöt

K Az Isten Fia a menyet el hadtaé. hogy emberé legyen?

F Nem. mivel az Isten mindenüt jelen vagyon: ez igy lévén nem volt szükséges hogy a menyet el hagya hogy a földre jöjjön, a midön tehát azt mondgyák. hogy az Isten Fia a menyekböl a földre le szállot, ez olyan féle mondás. a melyel azt akarják mondani, hogy a földön meg egyesült az emberi természetel, a melyel nem volt

(V/1. Catechismus Formájára valo kőzőnséges Oktatasok: 152)


Előző oldal | Következő oldal