De volté valaha olyan eretnekség kezdö. a ki az Anyaszent egyházat meg romlásal. ne vádolta volna., és aki azt ne tartotta volna maga felöl. hogy az Isten ötet rendelte annak meg igazitására. enagy kevélység és káromkodás, nézűk meg mit mond szent Judás. a protestánsok, és atöbb eretnekek ellen. Ti pedig szerelmesim meg emlékezetek a beszédekröl. melyek elein meg mondattak volt., a mi urunk Jesus kristusnak Apostoli által, hogy az utolso idökben lésznek hamis tanittok, kik gonosz kivánságokban járnak., kik magokot el szakaszttyák a keresztyéni gyülekezettöl. testi okoságal élök, kikben nintsen szent Lélek.

K Mit mondhatnak aprotestansok ezek ellen. hogy valamely okát adhasák eretnekségeknek.?

F Soha semmi jó okát nem adhatni az eretnekségnek, mivel soha semmi ók nem lehet az egyeség el rontására. mondgya szent Agoston.

Soha senki a szent Atyák közül nem magyarázta, nem is magyarázhatta a szent irást ugy, mint a protestansok magyarázák. se olyan káromlásal. hogy jobban meg menthesék el válásokot. példának okáért. ezt a verset hozák elé az apocalypsisböl. meny ki én népem babiloniábol és ne legyetek részesek az ö büneiben. hogy az ö büntetésivel meg ne büntettessetek. A tellyeségel láthato dolog hogy nem akristus Anyaszent egy házárol vagyon it a szó, hanem a romai pogányokrol.. és a városrol., a melyet az Isten fel prédáltatá a barbarus nemzettségekel., hogy meg büntesse vétkeit. és bálványozásit. a mint ezt meg láthatni a szent irás magyarázoknál. és a historiákban

Egész vakság és Istentelenség a kristus Anyaszent egy házát. ahoz a meg szeplösitet. és bálványozo babiloniához hasonlitani., holot mitsoda vilagosan valo igereteket tett akristus az Anyaszent egyháznak. hogy véle lészen.

(V/1. Catechismus Formájára valo kőzőnséges Oktatasok: 254)


Előző oldal | Következő oldal