ajánlyák atemjént, és a kenyereket, annak okáért szentek legyenek levit. 21. 6. annál nagyob szenttségünek, és nagyob készülettel kel hát annak lenni, aki aszenteknek szenttyét ajánlya, akinek szolgálattya fellyeb valo az angyalok szolgálattyánal,

Mind azon által, akar mely nagy légyen ez aszolgálat, de azt halandó, és vétkes embereknek kell végben vinni, az ís bizonyos hogy az Isten, nem kivánnya azt apüspököktöl, és a papoktol. az ollyan tekélletes szenttségüséget, hogy a botsánando vetkektöl is mentek legyenek, mert ha, az ugy volna, senki pappá nem lehetne, de leg aláb. hogy a szent áldozatot méltán ajánlhassák, ne legyenek ragaszkodásal. a botsánando vétekhez, hanem tellyeségel. a krístushoz kaptsollyák magokot. és buzgoságal ohajttsák a menyet. az ollyan papok, kik siettségel. és hamarságal mondgyák a misét, meg mutattyák azzal. hogy tsak testi képen tselekeszik. a mit tselekesznek, az ollyanok nagy számadásal tartoznak, de még nagyobbal tartoznak az ollyanok. kik tisztátalan lelkí üsmérettel mérnek a szent oltárhoz járulni, az anyaszent egyház azt kivánná, hogy azok kik misét mondanak, meg tartották volna a kereszttségi ártatlanságokot. mind azon által, meg engedi, hogy pappá szenteltessenek azok, kik azt elvesztvén, helyre hozták igazán valo penitentzia tartásokal, s. Chrysos. de sacerd.

19 Articulus. Hogy mitsoda készülettel kell jelen lenni a misén, és hogy, mellyik a leg jóbb modgya a mise halgatásának.

K Mitsoda készülettel kell jelen lenni a Misén?

F Azt hittel, bizodalommal, és tisztelettel kell halgatni.

Hittel, mert tsak egyedül a hit által, láttyuk azokot a nagy titkokot. melyeket ótt imádunk.

Bizodalommal, mert semmi nem índithattya jobban a bünöst a bizodalomra, mint a, hogy láttya. a kristust, hogy maga ajánlya magát érettünk az attyának.

Tisztelettel, mert ez a vallásnak, legg szentebb tselekedete, mivel a kristus ótt magát ajánlya az Istennek, nékünk is kell ajánlanunk a kristust a pap kezei által, és magunkot is kell ajánlani akristusnak, ót azért vagyunk jelen, hogy az ur haragját meg engesztellyük., kegyelmét kérjük, örökös urunknak vallyuk, jó téteményiért hálákot adgyunk,

(V/2. Catechismus Formájára valo közönséges. Oktatások: 1483)


Előző oldal | Következő oldal