K Miképpen kel tehát keresni az urat, hogy meg lehessen találni?
F El kel hagyni a magunk utainkot, és az Isten uttyán kel járni, az emberi uton ö fel nem találtatik, akkor pedig azon járunk amidön amagunk akarattyát és hajlandoságát követtyük, ellene kel tehát mondani amagunk értelmének, és adgyuk magunkot az Isten kezében, hadd vezérellyen mint agyermekeket, követvén az ö Evangyeliumi tanitásit, azt gondolni hogy az Istenhez mehetünk amidön ellene nem mondunk avéteknek, se magunknak, és akarattyát nem követtyük, igen nagy vakság volna, azt gondolni hogy meg térhetünk hozája amikor akarunk, amagunk erejével, és az ö minden hato segittséginek kegyelme nélkül, az illyen emberi gondolat. a mely ollyan távul vagyon az Isteni gondolattol mint az ég a főldtöl, ha hozzája nem térünk akor amikor lehet, és amikor hi minket. magához, el jö az a nap hogy meg térnénk, de nem lehet, tsak akkor is talállyuk meg ötet a szent irás szerént, amikor tiszta szivünkböl keresük, és ugy, tsak akor keresük, amikor ellene mondunk akaratinknak, és rosz kivánságinknak, és tellyeségel, az ö szent lelke vezérlése alá adgyuk magunkot
K Mit tésznek ezek aszók. az én gondolatim, nem ati gondolatitok, az én utaim, nem ati utaitok.?
F Arra tanit, hogy az üdveség dolgában, nem kel az emberek gondolatit követni. amellyek tsalandok, sem azö itéleteket, a mellyek bizonytalanok, hanem egyedül azö igéjét, amely meg tsalhatatlan,
K. Az Isten miért hasonlittya az igéjét az esöhöz. és a hóhoz, amely az égböl le esik, és többé fel nem mégyen?
F Mert valamint az esö, és ahó aföldre esvén meg nedvesittik, és termékenyé tészik, ugy az Isten igéje az ö kegyelmével, gyümöltsöt hozz a tiszta lélekben. akit meg hatván az ö lelke, mint a mennyei esö, termékenyé tészi ajó tseledetekben, föképpen anagy böjti szent idökben, amellyekben azok a szent igék, bövebben. és gyakortáb hirdetetnek.
K. Miért mondgya hogy az ö igéje tselekeszi valamiket akar., és szerentsés lészen azokban., amikre küldi, mivel azt lattyuk hogy kevesen élnek azal.?
F Mert ha azt engedelmeségel bé veszik, üdveségünkre és meg szentelésünkre válik, és ha azzal nem élünk. anékünk biránk lészen, és meg fog itélni, az utolso napon. aki engem meg vett, mondgya
(II. Épistolák: 194)