szineli magát, gondolván magában hogy a roszat utállya, noha nem utállya, hogy ajót szereti, noha valoságosan nem szereti, egy szoval, hogy ilyen nagy dologban meg ne tsallya magát. nem kel magának hinni, hanem tanátsot kel kérni az Atyátol. és az Anyátol, hogy ha Isten félök, ha azok, nem tekéntik a magok hasznokot hanem a gyermekek üdveségit, hogy ha pedig azegyházi rendröl vagyon akérdés, alelki atyáktol kel tanátsot kérni, akik okosak, és Isten félök, és követni kel tanátsokot,
K. Mit kel tselekedni, amidön ollyan hivaltalban ment valaki amelyre az Istentöl gondolta hogy hivatatott. mind azon által abban akadályokot talál az üdveségre,?
F Hogy abban a hivaltalban, vagy rendben, a szabot rend szerént fog élni, és ha annak minden köteleségeit. szorgalmatosan bé tölti, meg kel abban maradni, jele hogy az Isten hitta arra, ajó élet, és a hivatalban valo szorgalmatoság, az ö kegyelmétöl vagyon., de amidön az a hivatal akadályozni fogja az üdveséget, és hogy abban tsak meg esést varhat magára, ajele hogy nem arra hivatatott, és el kel hagyni,. ezt mondhattyuk agazdagságok felöl is, amelyeket meg lehet igasságal tartani hogy ha azokal szentül élnek, de el kel hagyni azokat, hogy ha azoknak meg tartások az üdveség kárára lennének, aki ellene mond mind annak, a mi az Istenhez valo kaptsolást. meg gátolhatná, az ollyan. ellene mond. az Istennek.
K Mit kel tselekedni amidön ollyan hivatalban ment valaki, amellyet se el nem hagyhattya, se az Istentöl arra nem hivatatott?
F A vakmeröségért penitentziát kel tartani, és azon lenni, hogy viszá mehesen az Isten uttyára, a melytöl el távozot, alázatoságal kel eleget tenni minden köteleséginek. igyekezék helyre hozni a hivatalban valo menetelének fogyatkozásit, imádkozék gyakorta, hogy kegyelmet, és segittséget nyerhessen. köteleséginek bé töltésire, és békeséges türést aszenvedésre., mindenkori jó tselekedetben foglallya magát, de tanáts nélkül, semit ne tselekedgyék.
K. A mi urunk miért valaszta ollyan szegény halászokot, kik az ö Évangyéliumát hirdessék. és az Anyaszent egyházat fel álittsák?
(II. Épistolák: 228)