nem hiszen az Isten egyetlen egy szülöt Fiának nevében, ez pedig az itélet, hogy a világoság evilágra jött, és inkab szerették az emberek a setéttséget, hogy sem avilágoságot, mert az ö tselekedetek gonoszok valának, mert minden aki gonoszul tselekeszik, gyülöli avilágoságot, és nem jö avilágoságra, hogy meg ne feddessenek az ö tselekedeti. aki pedig igazságot tselekeszik, avilágoságra jö hogy ki nyílatkoztassanak az ö tselekedeti. hogy Istenben lettek.

Magyarázat

K. Miben mutatta meg az Isten., a világhoz valo szeretetit?

F Nagyob bizonyságot nem adhata. az emberekhez valo szeretetinek, és joságának. mint ahogy, egyetlen egy fiát adta nékik, akinél semi néki drágáb nem lehet, mi se eleget nem tsudálhattyuk, se meg nem hálálhattyuk az illyen nagy szeretetet. de ami még tsudálatosab., ahogy azért szeretet minket elsöben, és ollyankor amikor mi nem szerethettük ötet, hogy mi is ötet szeresük, és arra valo indulatot adgyon nékünk, a mely nélkül, soha sem szerethettük volna ötet. még nem is remélhettünk volna illyen nagy jót, adgyuk tehát önéki magunkot egészen. valamint önékünk adta szerelmes Fiát. és még magát is Fiaval. a mi leg nagyob nyomoruságunk, mondgya szent Agoston az, hanem szerettyük ötet. mind azon által az ö szeretete ollyan hozánk, hogy örökös kinnal fenyeget minket, ha nem szerettyük., mind ezekért nagy háláadásal tartozunk néki, és kénszerittetünk ö néki szentelni szeretetünket, imádásunkot, szolgálatunkot, és mind azt, valami leg drágáb elöttünk.

K Mi okra valo nézve küldötte el Isten a Fiát evilagra?

F Hogy meg szabadittsa az embereket, a vétek, és az ördög szolgálattya alol. és az örökös kárhozattol., hogy nékik igasságot, és szenttséget adgyon evilágon, és a máson örök életet, hogy ha akristusban hisznek, hogy ha alázatoságal veszik bé, az Évangyéliumi tanitásokot, de ö meg nem elégszik, a meg hólt, és tselekedet nélkül valo hittel, hanem élö, és munkálodo hittel. kel benne hinni., ollyan hittel, a mely örökösön hozája kaptsollyon minket., és a mely nagyobra betsültesse velünk az ö keresztyének gyalázattyát. a világi minden kintsnél.

(II. Épistolák: 585)


Előző oldal | Következő oldal