szeretetre valo menetel. ugyan ezen kegyelem. és szeretet által, leszünk Isten fiaivá.

K. Mellyek azok ahasznok, a mellyeket ameg igazulásnak kegyelme. munkálodik alelkünkben;?

F A mái lettzke ötöt teszen fel, az elsö hogy békesegünk legyen az Istenel, akristusnak lelke, és érdemi által, amely békeség. belsö örömet, és menyei gyönyörüséget okoz bennünk. az Istenhez valo meg térésünkért, nem ollyan tsalárd békeséget. mint a mely vétkes örömet okoz. a földi jóknak, gazdagságoknak, tiszttségeknek birásokért, egy igaz léleknek, gyönyörüsége, a kristus szenvedéseinek gyümöltse, és a világi öröm, aszivben uralkodo véteknek és rosz kivánságoknak meg romlot gyümöltse..

K. Mellyek akövetkezendö három hasznai a meg igazulás kegyelmének?

F A második a, hogy meg erösittsen minket ajóban, álhatatosá tégyen az Istenhez, és hogy végig meg tarttson az ö szolgálattyában. a harmadik, a, hogy el távoztassa szivünket, az itt alat lévö dolgoktol, és az örökké valokhoz kaptsollya azt, a reménség által, avilágnak fiai. minden ditsöségeket a földi jóknak birtokában tarttyák, az Isten fiai pedig abban, hogy a menyei jókót várják, a negyedik a, hogy tsak egyedül a kristusban valo fogadot fiuiságinkot betsültesse velünk, és azt az örökséget, amelyre részt ád, most Isten fiai vagyunk, mondgya szent János, és még nem jelent meg. mitsoda lészünk, tudgyuk, hogy mikor meg jelenik, hasonlok leszünk hozája mert meg láttyuk ötet, amint vagyon. 1 epist. 3. 1.

K. Mellyik az ötödik haszna ameg igazulás kegyelmének,?

F A, hogy, akristusért valo szenvedésben. örömet találunk, békeségel szenvedni anyomoruságokot, ez elég volna egy filosofushoz, de azokot szeretettel. és alázatoságal szenvedni, egy valoságos keresztyenhez illik, azokban tenni pedig a ditsöséget. és az örömet, az Apostoli kegyelem., és tekélletes keresztyéni jó erkölts, ezért is mondgya az Apostol, hogy a háboruság türést szerez, atürés pedig probálást, aprobálás reménséget, a reménség pedig meg nem szégyenit, mert az Isten szeretete ki ontatot ami sziveinkben a szent Lélek által aki nékünk adatot.

599

K. kitsodák azok. a kikben. a haboruság keresztyéni türést szerez?

F Azok, kik a kristus lelkében élnek, kik az Évangyéliumhoz alkalmaztattyák élettyeket, és nem a világhoz, a kik meg vetik mind azt., valami az idövel el mulik, kik anyomoruságot ugy tekéntik, mint az Istennek hozájok valo szeretetének jelét, és mint magját az örökké valo jóknak. a melyek után suhajtoznak, ellenben pediglen aháboruság, türhetetlenséget, szomoruságot, panaszolkodást, kéttségben valo esést okoz mind azokban kik avilághoz. és amulando dolgokhoz ragaszkodnak, nyomorultaká is lésznek, mind ezen, mind amás világon, az ollyanok sokal többet szenvednek. a nyomoruságokban, mint avaloságos keresztyének., mert vigasztalás és reménség nélkül szenvednek, akülsö nyomoruságokon kivül, még belsököt is szenvednek, a melyek mindennél nehezebek, K A türés miképpen szerez robálást, és aprobálás reménséget?

F Probalást szerez mert érezük magunkban a kegyelemnek hasznát., és az eröt melyet veszünk, Istentöl, meg üsmervén magunkban. hogy ö véle mindent tehetünk, és a probalás, állandób és eröseb reménséget szerez, avigasztalásal, melyet érzünk az Isten segittségiért abékeségben, és atsendeségben, melyet ád aszivnek, a kristusért valo szenvedésiben.

K. A reménség miért nem szegyenit meg?

F Mert az Isten szavára, és az ö hozánk valo szeretetire vagyon fundálva; a szent Léleknek. arra a minden hato erejére, aki minket segit, és kegyelmével bé tölt, mit nem várhatunk Istentöl a midön oly valoságal láttyuk, hogy magát, és Fiát nékünk adgya, hogy szeretetét és szent Lelkét nékünk adgya, hogy bennünk lakozzék, el mondhattyuk tehát az Apostolal., ki választ el tehát minket a kristus keresztétöl, háboruságé, szorongatásé, éhségé, mezitelenségé. a veszedelem, üldözés, vagy a fegyveré,? de mind ezekben gyözedelmesek vagyunk, azért, aki minket szeretet. rom. 8. 35. 37.

Evangyélium.

Szent luk. 4. 3.8

Fel kelvén pedig Jésus a synagogábol, a simon házában mene, a simon napa pedig nagy hideg lelésben vala. és könyörgének néki érette, és melléje álván, parantsola a hideg lelésnek és el hagyá

(II. Épistolák: 600)


Előző oldal | Következő oldal