F Azért 1. mert ezt az áldozatot ahusvéti bárány áldozattyának akará helyében rendelni, amely áldozat. annak jele volt, 2. mert halála elött akará rendelni ezt a titkot, a mely örökös emlékezetire lenne halálának, 3. mert minek elötte el hagyná eföldet, ezt a nagy zálagját akará hagyni, az Anyaszent egyházhoz valo szeretetinek, ebben a szenttségben, a melyben néki adgya testét. és vérit.

K Miképen tesznek emlekezetet ebben a szenttségben. akristus haláláról?

F A midön, ezt a szent áldozatot ajánlyák, és abban részesülnek, a Communio által meg emlékeznek arrol. hogy a kristus meg holt, érettünk, A midön meg mutattyuk mind magunk viselésével, hogy elménkben tarttyuk az ö halálát, meg halván magunknak, avéteknek, és a világi dolgoknak, A midön nagy hálá adásal vagyunk illyen nagy kegyelméhez, és A midön azt fel teszük magunkban, hogy az ö szolgálattyában akarunk élni, és meg halni. és mindenben, az ö Évangyéliumát akarjuk követni.

K Mitsoda gondolatban kel szivünknek lenni, a midön. az Apostol ezeket mondgya, hogy mind azok. kik méltatlanul Communikálnak, vétkeznek. akristus teste, és vére ellen,

F Ezeknek a szent Lélek szavainak, meg kel hatni szent rettegésel sziveket azoknak, kik ajánlására, vagy vételére készülnek, ezeknek a a szenttséges titkoknak, és ezektöl el kel távoztatni. mind azokot, kik a vétekben élnek, kik avilágot szeretik, kik elettyeket., és hajlandoságokot az Évangyéliumhoz, kik köteleségeket bé nem töltik, kik keresztyéni modon. nem igyekeznek nevelni gyermekeket: kik nem vigyáznak, arra. hogy tselédek mint viselik magokot, kik a szegényeket nem segittik, tehettségek szerént, kik haszontalan költtségeket tésznek, a midön másoknak kenyerek sintsen, és nyomoruságban vannak, a szent dolgok, a szenteket illetik. a világiak, azoktol el távozanak, hogy vétkeseké ne tegyék magokot akristus haláláért,, és meg ne gyalázák az ö drágalátos vérit, de mind azon által. erre arettentö fenyegetésre valo nézve, attol nem kel el távazni azoknak, kik ahoz valoságos alázatoságal, tiszta lélek üsmérettel, minden földi dolgoktol meg vált szivel, és jó tselekedetekkel tellyes élettel. járulnak

(II. Épistolák: 619)


Előző oldal | Következő oldal