bizonyoson valo feltámadását. és az ött száz tanitványnak bizonyságit, végtire azt teszi fel, hogy atöbbi után, néki is meg jelent, ámbár olyan légyen is. mint egy idétlenül szült, és leg aláb valo a töbinél, nem érdemelvén. hogy az Apostoli nevet visellye, epéldája egy nagy Apostolnak, aki valoságos alázatos, aki magát olyannak hiszi, amint mondgya, meg tanulhatnok ebböl magunkot meg alázni, és azt soha el nem felejteni, hogy mik voltunk. hogy mik vagyunk. magunktol, és hogy még milehetunk. se semiben ne ditsekedgyünk, mivel nem ditsekedhetünk, semivel ollyanal., hogy az Istentöl nem vettük volna.
K Mire tanit minket a mái lettzkének utolso versében?
F két nagy fö igaságra tanit, mely mind valoságos, mind pedig hit ágazattya, az elsö, akegyelemnek az emberben valo munkálodása, a második, az együt valo munkálodása, (Cooperatio) az emberi szabad akaratnak. Az Isten akarattyábol vagyok ami vagyok, mondgya az Apostol., igy beszélvén. akegyelemnek tulajdonittya. mind azt. valami jó vagyon benne, hozája tészi, Az ö malaszttya én bennem hivalkodo nem volt. hanem bövebben munkálodtam minnyájoknál. ez az együt valo munkálodasa a szabad akaratnak. de, mondgya szent Agoston, hogy azt ne gondollyák, hogy az akarat munkálodhatot, magátol a kegyelem nélkül, mert utánna tészi. nem én pedig. hanem az Isten malaszttya én velem. ebböl világosan ki tettzik, hogy az igaz, hogy az embernek akarattya tselekeszi a jót, és hogy azt egész szabadságal. és szeretettel tselekeszi. de azt akegyelem tselekedteti véle, munkálkodván benne. az Apostol szerént, az akaratot, és atselekedetet, szent pál, mondgya szent Chrysostomus, bizonyságot tévén maga magárol. szükséges képen., hogy tekintettel legyenek azokhoz a miket mondot; mindent az Isten ajánl, és az ö kegyelmének tulajdonittya, mind azt, amit tselekedet jót, meg valván azt, hogy tsak általa tselekedte.
Évangyélium
szent márk. 7. 31.
És ismég ki menvén a Tyrus határibol, jöve sidon által a Gallilaeai tengerhez, a Decapolis határi közöt, és hozának néki egy siketet és némát. és kérik vala ötet, hogy reá tenné kezét, és félre vivén ötet a
(II. Épistolák: 731)