K. Hogy tellyesedünk bé, az Istennek tellyes ajándékival?

F Az Apostol., azt akarja velünk meg értetni. hogy semmi üreségnek nem kel lenni egy keresztyén életében., se semmi osztozás, az Isten. és ateremtet állat közöt, az ö szivenek tellyesnek kel lenni egészen, az Isteni. és a felebaráti szeretettel, minden nap eléb kel menni ajó erköltsben, mind addig még bé nem tellyesedik egészen az Istennek ajándékival, aki azt mondaná már elég, a már el veszet. mondgya szent Agoston.

Évangyélium

szent luk. 14. 1.

És lön midön bé menne Jesus. egy farisaeusok fejdelme hazába szombaton kenyeret enni, és rea vigyáznak vala, és imé egy vizkorságos ember vala elötte, és felelvén Jésus, mondá atörvény tudoknak, és farisaeusoknak, mondván ha szabadé szombaton gyogyitani, azok pedig halgatának, ö pedig fogván ötet meg gyógyitá, és el botsátá, és felelvén nékik mondá, kinek közületek szamara vagy ökre esik akutba, és nem mindgyárt ki vonnyaé azt szombat napon, és nem felelhetének ezekre néki, mondá pedig ahivatalosoknak is példa beszédet, nézvén miképen válogatnák az elsö üléseket, mondván nékik, mikor menyegzöre hivattatol, ne üly az elsö helyre, hogy valami képen. betsülleteseb náladnál hivattatot ne légyen attol, és az eljövén, a ki tégedet és azt hitta, mondgya néked, adgy helyt ennek, és akor kezdgyed pirulásal az utolso helyt tartani. de mikor hivattatol. eredgy. üly az utolso helyre. hogy midön el jövend. aki teged hivut. mondgya néked, barátom, meny fellyeb. akor lészen ditsöséged. aveled együt le telepedtek elött, mert minden aki magát fel magasztallya, meg aláztatik, és aki magát meg alázza, fel magasztaltatik.

Magyarázat

K. Mitsoda szándékal, és mivégre társalkodék akristus az emberekel. az ö halandó életében?

F Ez a szenttséges üdvezitö nem egyébért jövén avilágra hanem hogy fel kerese az el tévelyedet juhokot, és munkálodgya. azoknak

(II. Épistolák: 786)


Előző oldal | Következő oldal