fel az ágyadot, és meny a házadba, és mindgyárt fel kelvén elöttök. fel vevé az ágyát. melyben feküt vala. és házába mene. magasztalván az Istent. és mindnyájan el álmélkodának. és magasztallyák vala az Istent. és bé telének félelemel. mondván. hogy tsudákot láttunk ma.
Magyarázat
K. Mit példáz ez az inaszakadt ember akit az ur meg gyogyitta.
F Példáza alelki inaszakadtságot, akinek egyedül a kristus az orvosa, atesti inaszakadtság el veszi atagoknak mozgásit. és érzékenységeit. aléleknek inaszakadtsága mely a vétek, el veszi tölle azokot az indulatokot és mozgásokot, melyeket Istentöl veszen vala, és abban atehetetlen állapotban teszi, amelyben se Istenért, ne munkálodhatik, se az ö uttyán nem járhat, és el olttya benne azt az Isteni szeretetet, mely a menyei dolgokra adot volt néki indulatot. és mozgást
K. Miért mondá még elöre néki az ur, ate büneid meg botsátattak.?
F Mert az ö betegsége, mind a lelki, mind atesti inaszakadtságbol állot, és hogy az elsö vala oka. amásikának, ezért is kezdé el az ur. a gyógyitást. abüneinek botsánattyán, hogy elvenné az akadályt, mely meg gátolhatná testének gyógyulását, ezt pedig azoknak kérésekre engedé meg. akik abeteget eleiben vivék. tanullyuk meg ebböl apéldábol, hogy ami betegséginket. nyomoruságinkot, a vétkek okozák. és hogy tsak anyiban kivánnyuk a testünk meg gyogyulását, a menyiben a szolgálhat, lelkünk üdveségire, vagy is inkáb tsak egyedül abüneinknek botsánattyát kel kérnünk, valamint ez az ember tselekedék, nem kérvén atesti egésséget. amelyet az ö jó akaroi kérék helyette, mint hogy azt nem tudgyuk mi hasznos nékünk Isten elöt. azért tsak az Isten gond viselésire kel hagyni. a mi, atestünk állapottyát illeti, ne hogy atesti egéséget meg adván. és meg szabaditván, más egyéb nyomoruságoktol. el ne vegye töllünk. a mi leg szükségeseb lelkünk üdveségire.
K. Mit kel tanulnunk ennek az ina szakadt ember jó akaroinak hitekböl. és szeretetekböl, a melyekre gyogyulását meg adá a kristus?
F Ót világosan láttyuk hogy mint kel betsülnünk az Isten félöknek imádságokot, akiket gyakorta is kel arra kérnünk nem betsületböl,
(II. Épistolák: 799)