igyekezvén azon, hogy minden nap nevekedhesünk az Isteni szeretetben. és félelemben.

K. Mit kel tselekedni hogy az Istennek tetzhessünk mindenben?

F Szükséges hogy mentek legyünk minden féle halálos vétektöl, ki irtván magunkbol. arosz kivánságoknak gyükereit. még tsak abotsánando vétkekhez sem lévén semmi hajlandoságunk. és azokot el kel kerülni amenyiben az emberi gyarloság azt meg engedi.

K. Mit kel tselekedni hogy ajó tselekedeteknek gyümöltsit hozhasuk.?

F A kertészeket kel követni, a kik egész élettyeket abban töltik, hogy arosz füvet ki gyomlállyák. és ajót mivellyék, egy keresztyének, egész életében eszerent kel tselekedni, azon igyekezni hogy arosz kivánság meg ne gyükeredzék szivünkben, és hogy a jó fa, minden féle jó gyümöltsöt teremttsen. amely nem egyéb hanem az Isteni szeretet, melyet a szent Lélek hinti szivünkben erre valo nézve. szükséges hogy ki ki meg tanullya egészen rendének, és hivatallyának köteleségit, amelyben az Isten tette, mert a gyümölts tsak anyiban jó. a menyiben illik. kinek kinek rendéhez, vagy hivatallyához, példának okáért, más az Atyáknak, és az Anyaknak jó tselekedetek, más a fiaké, más a gazdagoké, más a szegényeké. más egy hivatalban lévöé, más egy különös emberé, mindenik fa, amaga nemeszerént valo gyümöltsöt hozza, eszerént kel tselekedni. akülömb, külömb féle renden lévöknek is, szükséges hogy ki ki, bé tölttse hivatallyának köteleségit, és azt tsak az Istenre valo nézve mivellye,

K. A jó tselekedeteknek gyümöltsi mi magunktol vannaké?

F A vétektöl fogvást az emberi sziv meg lévén romolva, semmi jó gyümöltsöt nem hozhat magátol., a rosz fa, jó gyümöltsöt nem teremhet, mint hogy ajó tselekedeteknek gyümöltsi ajó fátol jönek, tsak a szeretettöl is kel azoknak jöni, mivel a fát, atészi jová, a szeretet pedig szent János szerént, az Istentöl jö, 1 joa. 4. 7. és szent pál szerént, a szent Lélek hinti azt a szivünkben, rom. 5. 5. ne tulajdonittsuk tehát atermészetnek, se erönknek, se munkánknak, ami tsak egyedül akegyelemtöl jö, ajó tselekedethez, az akarat, és a munka kivántatik, szent pál szerént, az Isten tselekeszi bennünk az akaratot, és a véghez vitelt, a mint néki tettzik, filep 2. 13. önékie kel tehát adni aditsöséget, minden jó tselekedetinkért.

(II. Épistolák: 831)


Előző oldal | Következő oldal