szent péterel; jó itt lennünk de ellenben, minden indulatunk, és hajlandoságunk, irtozik a szenvedéstöl, ugyan ezen okbol. többet harmintz esztendönél. az alatson rendben töltvén, aditsöségben pedig tsak egy nehány szem pillantásig mutatá magát., ami szenvedésünk. tsak ez életben valo ideig tart, a mely rövid, de az örökké valo ditsöséget örökösön fogjuk birni, itt kel tehát azt meg érdemelni, akereszt, és a szenvedés által, és várnunk a jutalmat. szükséges vala azért hogy nékünk arra példát mutasson a maga személyében. és kegyelmet nyerjen halando életében.

K. Mit foglal magában abizonyság tétel, amelyet tett felölle az Attya, szine változásakor?

F A vallásnak három fö nagy igazságit foglallya magában. az elsö a, hogy ö az Istennek Fia, a második. hogy az Attya. egyedül ötet szereti. és mindent tsak ö benne, és ö általa szeret. aharmadika. hogy ö, az az. egyedül valo mester. akit halgatnunk kel, és hogy az Attya. azért küldötte el hogy minket oktasson., és az üdveségre tanittson, mint hogy ö az Istennek Fia, tartozunk ötet imádni, és néki szentelni szivünknek minden indulatit, és minden tselekedetit, mivel az Attya tsak ötet szereti. tartozunk mi is tsak ötet szeretni, és az Istent, imádni szeretni ö benne, és ö általa. mivel hogy ö, az az egyedül valo mester. akit halgatnunk kel. nem kel tehát többé halgatnunk se a testet, se avért, se a világot. se az ollyan embereket, a kik új dolgokot tanitanak, nem lehet azért menttségek azoknak, kik az ollyan hamis doktorokot halgattyák., kik emberi tudományt és a magok, találásit tanittyák és azokot ugy tanittyák, mint ha az Anyaszent egyház tanitása volna, aki mást nem tanyit, hanem amit vett az ö örökös mesterétöl, hogy tanittsa, ugyan tsak egyedül. az ö tanittását is kel halgatni, mivel maga mondgya akristus. hogy aki az Anyaszent egyházat halgattya, ötet magát halgattya,

K. Mit tanulhatunk még a mái lettzkének utolso szavaibol,?

F Azt tanulhattyuk. hogy életünknek. és hitünknek valoságos szabot rende nem más. hanem az Isten igeje, melyet az Anyaszent egyház ád elönkben, aki is annak magyarázoja, és aki szent Péter szerént ollyan lámpás, mely a setettségben világosit. mivel ez életben ugy járunk mint a setéttségben, és szükségünk vagyon ollyan valoságos világoságra, mely minket meg világosittson, más világoság

(II. Épistolák: 846)


Előző oldal | Következő oldal