F Az, a szeretet, hogy az Istent szeresük tellyes szivünkböl, és a felebarátot mint magunkot, ezel az ajándékal. atöbbi mind hasznosok, és üdveségesek, és enélkül atöbbi veszedelmesek,

Évangyélium.

szent luk. 10. 1.

Ezek után rendele az ur más hetven kettöt is, és el küldé öket, kettönként az ö szine elöt, minden városba, és helyre, ahová menendö vala, és mondá nékik, az aratás sok ugyan, amunkások pedíg kevesek, kérjétek azért, az aratásnak urát, hogy küldgyön munkásokot az ö aratására, menyetek el, imé én el küldelek titeket, mint abárányokot a farkasok közé, ne hordozzatok, zatskot, se táskát, se sarut, és senkit az uton ne köszönttsetek, valamely házba bé mentek, elöször azt mondgyátok, békeség eháznak, és ha ót lészen abékeség fia, meg nyugszik ö rajta ati békeségtek, hapedig nem, ti hozzátok tér, azon házba maradgyatok pedig, evén, és iván, a melyek nálok vannak, mert méltó amunkás az ö bérére, ne menyetek házrol, házra, és valamely városba mentek, és bé fogadnak titeket, egyetek amik elötökbe tétetnek, és gyógyittsátok meg abetegeket, kik abban vannak. és ezt mondgyátok nékik, hozátok közelgetet az Isten országa.

Magyarázat.

K. Miért olvasák amái Évangyeliumot szent Márk, és szent lukáts innepein?

F Mert ezek tanitványi valának az Apostoloknak, szent Márk, szent Péter mellé adá magát. és szent lukáts, szent pál mellé,

K. A kristus miért választa. az Apostolokon kivül még hetven két tanitványokot,

F. Mert az aratás meg szaporodván, a munkások számát is meg kelleték szaporitani. akristus hasonlo parantsolatot ada nékik, valamelyet az Apostoloknak adot vala, és hatalmat is hasonlot, az Isten igéjenek hirdetésére, és a tsuda tételekre, ketten. ketten

(II. Épistolák: 863)


Előző oldal | Következő oldal