hogy meg botrankozanak, és azt szemekre hánnyák a tanitványinak?
F Semmi okok nem vala a meg botránkozásra, nem is más hanem az irigység tarthatá azt rosznak, az üdvezitönek, az ö ártatlan., és tsudálatos életiért, arágalmazásnak el kelletet volna tölle távozni, és jól itélni, hogy nagy okokbol mégyen az ollyan vendégségekben, de az ö gonosz szivek irigyelvén az urnak szent erköltseit. és emlékezetét. minden modon azon igyekeztenek hogy valamely okot találhassanak a rágalmazásra. hogy a tanitványit tölle el idegenithessék. és ötet magát, el veszesék, a midön a hiveket, vagy az egyházi szolgákot, akiket tudgyuk hogy Isten félök, a hamisak társaságában. vagy asztalnál láttyuk. jól itéllyünk felöllök. és hitesük el magunkal., hogy azt jó végre tselekeszik
K Mit felele az ur. a farisaeusok rágalmazásokra.?
F Azt felelé, hogy az egéségeseknek nintsen szükségek az orvosra, hanem a betegeknek, meg akarván azt vélek értetni. hogy ha abünösökel társalkodik. azért tselekeszi, mert ö alelki orvos. hogy ha pedig az orvos abetegekhez mégyen. nem megyen. hogy részt vegyen nyavalyályokban, hanem hogy meg gyógyittsa öket. de ök, akik azt tarttyák magok felöl hogy egéségesek, és akiket a rosz kivánság anyira meg vakitotta, hogy se nem láttyák. se nem érzik nyavalyályokot; azért nintsen is nékik szükségek. az orvosra. ezeket pedig azért mondá nékik. hogy magokban térnének.
K. A kristus tsak a bünösökért jötté el?
F Azért jöt el. hogy minden embereknek orvosa légyen mivel minnyájan bünösök, és nyavalyások, és mindennek. vagyon szüksége az orvosra, és az orvoságra, az igazak is tsak azok, akik hozája folyamodnak, és egéséget vesznek tölle, de abban az igaz voltokban is. tartoznak tölle orvoságot, az az kegyelmet kérni, a gyengeségekért, a lelki gyógyitás, nem ollyan mint a testi, a rend szerént valo orvos, a testet meg gyógyittya., el vévén az orvoságokal a betegségnek okát, de a midön az Isten valamely lelket meg gyógyit, a rosz kivánságot abban meg hagya, a mely gyükere és oka avéteknek, és a mely szüntelen valo gyengeségben tarttya életünket.
(II. Épistolák: 877)