dolgokban tsak a tizedikét kivánta, de az idönek a hetedik részit, parantsolta hogy nékie adgyák, erre valo nézve szentelik. a hétnek hetedik napját, mellyet vasárnapnak, vagy is ur napjának nevezik, mert az Isten ditséretire, és háláadására rendeltetet.

Ugy tettzik, mondá télámon. hogy az egy háziaktol, és a szerzetesektöl. meg lehet az idöt el rendelni. mivel nékiek nintsen olyan szorgos dolgok mint a világiaknak

Lehetetlen. hogy ne nevessek.. mondá angyélika. mindenkor, mikor ö kegyelmét hallom a szorgos dolgokrol panaszolkodni, jól emlékezem arra. hogy mimodon osztotta volt el magának. az idöt. egy betsületes ember, a ki nem vala szerzetes. hanem világi ember, de aki valamint apáter. szükségesnek tartotta az idöt el rendelni, hogy ha tsak nem akarnak ugy élni, nem mondom mint az oktalan állat, mivel az oktalan állatok is rendet tartanak, hanem ugy mint egy darab fa, a mely haszontalan, lássuk ha jól eszembe jut. miképpen osztotta vala el. a napnak minden oráit. az éttzakát is ide számlálom.

Szabad kinek kinek mondá apáter, azt ugy el osztani a mint tettzik, de közönségesen a romai szokást követik, a hol két féle nap vagyon, az egyik városi nap. neveztetik igy a föld népéröl, a ki is anapot. egyik éjféltöl a másik éjfélig számlálta, be rekesztvén a napot. a két éjfél köziben. a másik természet szerént valo nap; enap kelettöl fogva, nap nyugotig tartot. el osztván tizen két. orára, ugy hogy az elsö ora, akor kezdödöt. a midön a nap fel tettzet, és midön a nap le ment, akor 12 orát olvastak.

A sidok, a napot estvétöl fogva, más estvéig számlálták, az anyaszent egy ház, ezt a szokást. meg tartván, ettöl jönek az innepek. vigiliai, vagy virasztási, mivel az innepek szentelése, az innepek elött valo estve kezdödik, példának okáért,

(VI. Az idö Jóll el Töltésének Módgya Minden féle rendben: 157)


Előző oldal | Következő oldal