Oh! e már sok mondá az ágybol diánna.
Követem az aszszonyt. felelé apáter. igen hellyesen vagyon. söt meg annál jóbb neven veszem, hogy nem hizelkedik, okát is kell adnom mondásomnak. azt mondom tehát most is, tekintvén télámonra, hogy nem kell magamot ártanom a világi dolgokba, ugy hogy abbol magamnak minden napi hivatalt tsinállyak, és hogy el fordullyak attol, a mire tettzet Istennek engemet hini, ugy roszul tselekedném, ha azt tselekedném.
De mint hogy, akár mitsoda renden legyünk, a keresztényi életnek. a felebaráti szereteten kell forgani, azért ugyan az a felebaráti szeretet tészi nem tsak hellyessé, de sött még parantsollya is nekem a mit tselekeszem. ugyan az is parantsollya, hogy mindent el hagyak, s’ ide jöjjek.
Az aszszony jol tudgya, hogy mi hozot ide. azt is tudgya hogy nem szokásom a világi dolgokban ártani magamot. és hogy nem egyéb ók, hanem tisztán a felebaráti szeretet köteleségéböl tselekeszem, nem a magam menttségére mondom ezeket hanem azért hogy a botránkoztatást el vegyem. ha találtam adni, és hogy a dolgot meg mondgyam hogy miben vagyon, magamnak sem tettzik az illyen, jövés. s’ menés. de a felebaráti szeretetre kel vigyázni.
A felebaráti szeretetet halgatom tehát. kegyelmedet is arra intem hogy azt halgassa. minden dologban. tudván azt, hogy az Isten azért adgya azt a jó erkölcsöt, hogy gyözedelmet vehessünk a testen. a mely gyözedelmet. meg is koronáza az égben.
A felebaráti szeretetnek kell tehát munkálodni, mi bennünk, ugyan az küldotte ki régenten a remetéket apusztából, és hogy ha az után találkozik valaki ollyan közöttünk. aki
(VI. Az idö Jóll el Töltésének Módgya Minden féle rendben: 53)