a fejekben lévö gondolatoktol függ, a mellyek is, hol fent, hol alat vannak, és a midön ennek a temetésnek vége vagyon. azt kérdik töllünk. jól fekszemé?

Ezen mindnyájan nevetni kezdének, de angyélika. ismét mondá, mit mond kegyelmetek az ollyan aszony felöl. a ki mihent asztaltol fel kél, egy székbe ül. és haragszik ha valaki körüllötte jár, ugy anyira. hogy a minap egyik a leányok közül a házban talált menni tsak a lába hegyén, még is az aszszonya nagy haragal monda néki, mit járkálsz it fudáza, a gyomrom emésztésit meg háborittod.

Hát hogy ne lehetne neheztelni az ollyan férfiura mondá télámon, a ki jó. és fris egésségü, de még is, mikor le fekszik. két oráig kel néki a talpát dörgölni meleg ruhával, hogy el aludgyék.

De mit mond kegyelmed az ollyan aszony felöl. kérdé angyélika, mint a kinél voltam a minap, tudtára adák hogy egy grofné akarna latogatására jöni, arra nagy sopánkodva. fel kiálta. oh! micsoda nagy alkalmatlanság ez, ilona, ad ide a vállamot, oh! mert. leg aláb, két oráig válban kel lennem,

Még etsak semmi, de mitsoda szenvedést nem okoz másoknak. az illyen rest lágyság. mert szánakodásal nézem, mikor az ollyan aszony atüz mellet, a hátát atüznek fordittya, és a magának ketsegtetö gyengesége miát,, a fejét is alig birja, a tüz mellöl is tavulab nem ülhet. hanem a szolgálojának mondgya. panna. ály hátam megé, és tarttsad a fejemet, a szegény leánynak ótt kel állani, mind addig valamég az aszszony el nem unya egy helybe ülni, a kementze pedig füstöl, a hátát a tüz süti, hogy egy képpen, hol más képen oltalmazná magát szegény, ha lehetne, hogy elevenen meg ne

(VI. Az idö Jóll el Töltésének Módgya Minden féle rendben: 58)


Előző oldal | Következő oldal