Azt nem akarom felelé apáter, mert a természet. törvénye szerént, a felebaráti szeretet, elsöben magunkon kezdödik, a valo hogy a gyermek táplálása nagy baj, és sokal több erött és egésséget kiván, mint sem vagyon azoknak az uri aszonyoknak. kik kényesen neveltettek. de leg gyakrabban nem a gyengeségek okozza. hogy oly igen kiméllik magokat.
Értem mit akar kegyelmed mondani mondá télámon, kegyelmed is azt tarttya, hogy nem más okozza, hanem hogy igen szeretik magokat.
Azt már felelé apáter. az ö lelkek üsméretire hagyom. de a bizonyos. hogy leg inkáb aresttségtöl vagyon, mivel a szüntelen valo gondviselés, melyet kiván agyermek nevelés, az öket el ijeszti. a sok baj, sok alkalmatlan sirás. azért is el távoztattyák szemek elöl mind ezeket. a menyiben lehet.
Oh! páter uram. mondá angyélika. még más oka is vagyon annak. hogy illyen aszonyok miért nem szeretik mindenkor látni gyermekeket. talám azt még nem is tudgya kegyelmed, azért hogy szégyenlik vénebeknek lenni agyermeknél, igen is félnek attol. midön a gyermek. annyának, vagy mamának hija, meg azért meg is veszözik ötet, hanem igy kell öket hini. édes anyocskám, mikor pedig idegen ember vagyon aháznál, akor bátorságosab neki ha el vakarodik a házbol. és meg sem mutattya magát. hát még mennyit látunk olyat, aki tellyeségel nem szenvedi aháznál, hanem valamely távul lako attyafiához küldi, és ótt nevekedgyék amint lehet.
Ez igen nagy kegyetlenség felelé apáter, és rettentö boszut is áll azért az Isten. mert ugyan is hogy lehet ollyan roszul
(VI. Az idö Jóll el Töltésének Módgya Minden féle rendben: 78)