bánni gyermekekel, amidön olyan nagy gondviselésel. szeretettel vannak. akis kutyájokhoz. a kinek is különös gondviselöje. és asztala vagyon, és ha valami baja vagyon; az egész ház népének szomoruságban kell lenni, ha el talál veszni, vagy meg döglik, oh! akor az aszony meg vigasztalhatatlan.
A minap egy uri aszonynál voltam mondá angyélika, a ki éppen illyen természetü. az aszony, mutatván diánnára, azért küldöt volt hozája. hogy amennyiben lehet meg vigasztallya. akis leánykája iránt. a ki is halálán volt; mikor hozája menék, éppen akor pirongatá egyik tselédet, azért hogy meg nem engedte magát maratni, és hogy a kis kutyat meg fenyegette. a ki is igen hamis és ugato. a mint ebböl meg láthattya kegyelmetek, valamely betsületes ember azért jött vala az aszszonyhoz hogy köszönttse, el is kezdé leg aláb háromszor mondani, az aszszonynak. kivánván, de továb nem mehete. mert akis kutya mindenkor reája ugrék, valamikor meg akará hajtani magát. és a keszttyüjével kelleték magát oltalmazni, az után ismét el kezdé. az aszszonynak kivánván köteleségem, erre a kis kutya ismét ugatni kezde. és az embernek. ismét oltalmazni kelleték magát. egy szoval. az ugatás miat. lehetetlen vala. meg érteni a köszöntést. az aszszony mind azon által, egy nagy karos székben ülvén. némelykor meg inté akis kutyát. mondván, halgas kis hamiska. de a hamiska. mint hogy kényesen neveltetet volt, azért tsak ugatot. és annak abetsületes embernek. lehetetlen vala ket vagy három szonál többet mondani, és talám nem is mondhatot volna, ha szerencséjére. egyik a leányok közül bé nem ment volna. és a kis kutyát ki nem vitte volna az ölében.
De hogy ismét viszá térjek. az én keserves követtségemre. alig végezhetém el az aszony izenetit, hogy mitsoda szomoruságal
(VI. Az idö Jóll el Töltésének Módgya Minden féle rendben: 79)