gyermekeket jól kel fel nevelni, de senki nem szab arra rendet.

A páter felelni akarván erre, félbe kelleték hagyni, mivel vivék az étket az asztalra.

Ebéd után kí ki a maga helyére ülvén, mondá apáter.

Az attol vagyon. mert azt gondollyák. hogy a keresztények közöt; mindenik tudgya, hogy a gyermek neveléséhez közönségesen egyéb nem kivántatik. hanem hogy az ö szándékát. akarattyát, és tselekedetit., arra ajora kell forditani, a melyre nékünk rendet szab a szent vallás, és hogy különösön arra a végre nevellyék. a melyre tzéloznak. tudni illik, arra arendre, vagy hivatalra. a melyre rendelik a gyermeket. ezt is hiják. nevelésnek, ez ollyan nagy dolog, a mint már meg mondottuk, hogy eza kut feje, vagy magja, annak ajonak, vagy rosznak, a melyet látunk. hogy egy ember tselekeszik egész életében, mit mondgyak.? ugyan attol is származik egy országnak boldogsága, vagy romlása, mivel egyik ajó erkölcstöl füg, a másika, a lakosok rendeletlenségétol vagyon.

Ugyan erre az okra valo nézve is nevelték persiában, közönségesen agyermekeket. sok ország vagyon ollyan. mondgya xenophon. ahol kinek kinek. szabad ugy nevelni gyermekét, a mint tettzik. a hol törvényt szabnak avétekért, hogy azt ne tselekedhessék, és azért meg is büntetik. de persiában, nem ugy vagyon. mert ót a törvény eleit veszi avéteknek. és meg gátollya. alakosokat. hogy abban ne essenek. itt a gyermekek neveléséröl valo törvényt kel érteni. in Cyr.l.

A gyermek nevelésének ideje ollyan drága, hogy nintsen olyan ora, a melyben nem kellene ötet tanitani.

Hogy hogy páter uram. kérdé télámon. kivánnyaé kegyelmed, azt, hogy még a csecs szopo gyermekeket is tanittsák?

(VI. Az idö Jóll el Töltésének Módgya Minden féle rendben: 83)


Előző oldal | Következő oldal