nyilván légyen minden embereknél. mert az ur közel vagyon mondgya az apostol.

2 Mindenek felet. a templomban modos és illendö magad viselése légyen, az. az Istennek háza, az imádságra és az imádásra rendeltetet hely, nagy tiszteletel kel oda bé menni. vigyáz magadra. mondgya abölcs, a midön az Isten házában mégy, ót nagy tisztelettel kel lenni, alázatos, és áitatoságal. a mint illik ahoz a szent helyhez, oda menni szemtelenül mint valamely közönséges hazban. minden tisztelet nélkül, és ót maradni illetlenül, ide s’ tova tekinteni. szükség nelkül beszélni. nevetni másokal. majd egy székre könyökölni, majd tsak fel térden állani. és más egyéb ilyen tiszteletlenségek, a melyek vétkek lévén. az Istent meg bánttyák. sokal inkáb mint sem azt gondollyák. itéld el ezekböl. fiam, hogy mit kel mondani azokrol. akik atemplomokban. illetlen, és szemtelen tselekedeteket tselekesznek. tisztátalan tekinteteket, nem szégyenelvén a sánctuáriumban vinni vétkeket. és meg bántani az Istent. olyan. helyen. a mely az ö imádására szenteltetet, a proféták is elönkben adgyák. mint utállya Isten ezt a vétket. szent Agoston az ö gyonásiban nagy szánakodásal beszél az ilyen vétkiröl. a melyet meg vallya hogy az Isten meg büntette. noha nem ugy a mint meg érdemlette volna.

3. A modos maga viselés a köntösben is áll. a melyben két dolgot kel el kerülni, a szükség felet valo tzifraságot., a mely a hivalkodo elmét jelenti, és az olyat a mely illetlen. és a mely a tisztátalanságra indithato, legyen tehát a teköntösöd illendö, és rendedhez valo, Ne ditsekedgyél aköntösödben mondgya abölcs. mert a hivalkodo ditsöség. szent Hieronimus jól mondgya, hogy egy keresztyénnek nem kel azt keresni hogy tsunya legyen. se hogy válogato legyen aköntösben. de mindenek felet az olyan ékeségeket had el. a melyek arthatnak a szemérmeteségnek. szent Hieronimus az olyan ifiakot akik igen ékesittik magokot, a szemérmeteség

(IV. Az Ifjak Kalauza: 231)


Előző oldal | Következő oldal