se egy szerzetesnek a szerzetes rendet, az illyent el kel kerülni. nehogy a maga hajlandoságát. az Isten akarattya helyet vegye, még annál is inkáb. nem kel a hasznot tekinteni, a mely igen nagy vétek volna

4. Hogy igen nagy vigyázásal legyen ebben a Dologban. a tanáts adásal. ne hirtelenkedgyék, hanem idöt vegyen, a melyben arrol gondolkodhasék, és meg visgalhasa minden részit a dolognak.

5. Folyamodgyék az Istenhez. hogy meg tudhasa mit tanatsollyon az ö akarattya szerént, és jovára annak a kit igazgat., sokal töbet is bizzék imádságában mint sem amaga elméjiben, nem remélvén semit is magátol. hanem tsak az Istentöl kért világoságtol. mert valamint a bölcs mondgya. kitsoda az. aki meg tudhattya az Istennek szándékát. ? vagy ki üsmérheti az ö akarattyát. ? Es kitsoda tudhattya az ö gondolattyát. ? hogy ha tsak azt maga ki nem nyilatkoztattya. szent Lelke által.

A gyontato papon kivül. lehet még másoktol is tanátsot kérni, tsak olyanok legyenek. a mint ide fellyeb meg mondok. jó erkölcsüek, okosok. és ne hasznok keresök. az az, hogy mindenek felet. tsak az üdveségit tekinttsék annak. akinek tanátsot adnak, hogy mindeneket jól meg visgállyanak, és hogy ne a magok hasznokot keresék abban, hogy inkáb egyik rendet jóvallyák. mint sem a másikát.

VIII Rész Hogy ha leheté az illyen választásban a szüléket halgatni.

Erröl a kérdésröl akarok it szollani. mivel a gyakorta történik, hogy az élet rendének választását. meg gátollyák. vagy meg háborittyák a szülék, a kik szabadságot nem adnak gyermekeknek a választásra, hanem arra eröltetik, hogy az ö hajlandoságokot. és hasznokot kövesék, a melyben vétkeseké tészik magokot Isten elött, és okai lésznek mind azoknak a rendeletlenségeknek és nyomoruságoknak

(IV. Az Ifjak Kalauza: 294)


Előző oldal | Következő oldal