nyughatatlanságokat, és vég nélkül valo nyomoruságokot talál.
Ezen tudatlanságbol következik kedves fiam az embernek minden mértékletlensége., és az ö életének feslettsége. mert nem ismervén az maga mennyei eredetit, sem azon nemes, és mennyei végét az melyre teremtöjétöl rendeltetet; minden elméjit az halando élet javának birtokára függesztvén, azt fellyeb nem emeli. és csak ugy éll az földön. mint ha az földi életért teremtetet volna.
Es valamint hogy szánakozásra mélto volna egy királynak. az királyi páltza, és korona viselésére született fia. ha még is csak egy szegény ember házánál akarna lakni. minden tudatlanságban., és paraszti munkában foglalatoskodván, aval meg elégednék, hogy együgyüségben kerese életét. homlokának veritékivel: nem gondolkodván pedig arrol az mire született bizonyára annál nagyob szánakodásra mélto az ember, az ki az Istennel örökké valo uralkodásra, és fiui méltoságra rendeltetvén. még is ezen teremtésének boldog végét el felejti, és az földhöz ragaszkodván, illy nagy dicsöségü boldogságtól. az mely teremtöjétöl néki készitetet, magát meg foszttya.
Arra akarván tehát tégedet édes fiam inteni. hogy még iffiuságodban az jó erkölcsben foglalatoskodgyál. leg elöször is azt adom elödben, hogy mi vagy, és mire rendeltettél, kivánván tégedet abbol az veszedelmes tudatlanságból fel ébreszteni. a mely olly közönséges az emberek közt. oly vélekedesben is vagyok. hogy az utolso végedet meg ismérvén, buzgóságal fogsz azután fohászkodni, és még most idején minden tehettségedel azon lészesz hogy azt el érhesed.
Három dolgot adok azért elödben, kedves fiam. az kiröl soha el ne feletkezél. tudni illik. mivagy? ki tett tégedet azzá a mi vagy, és miért teremtettél.
Elöször gondold meg tehát, hogy ember vagy. az az, ész,
(IV. Az Iffiaknak kalauzza: 389)