meg látogattá az rabságban lévöket, és üdveséges oktatásokot ada nékik. intvén arra hogy meg maradgyanak az Isten szolgálattyában. *

Harmadszor. az fogságban lévö izraelitáknak nyomoruságok hogy nevekednék. ö gyakran elmene vigasztalásokra. és látogatásokra. adván mindeniknek, az mi tölle ki telheték, az szegényeket ruházá és táplálá. de föképpen nagy gondgya vala arra, hogy az holtakot el temesse., noha azért veszedelemben forga. mivel az meg vala tiltva az királytol. de. az leg csudálatosab, hogy mely békeséges türésel szenvedé az vakulásának nyomoruságát. az melyben ötven hatodik esztendös korában esék. az pedig ugy történék. hogy minek utánna sok halotat temetet volna el. nagy fáradton az házához méne, az falhoz támaszkodván, el aluvék. az feje felet pedíg fecske fészek vala, az honnét is fecske gané esék az szemiben, és azonnan meg vakula. bizonyára ez igen nagy nyomoruság, és igen nagy probája vala jó erkölcsinek. de mind azon által oly nagy békeséges türésel szenvedé. hogy az sz. irás jóbhoz hasonlittya. ötet. az Isten azért bocsáttá rea ezt az kisértetet. hogy az ö békeségel valo türése például légyen az ezután valoknak, valamint az jóbé. mert iffiuságatol fogva az Istent félvén, és az ö parancsolatit meg tartván., nem zugolodot. ellene az ö vakságának ostoráért. hanem meg maradván álhatatosan. az Isten félelmiben, hálákot adot néki. életinek minden napjaiban * . ah ! kedves fiam micsoda szep dolog az illyen jó erkölcs, mely az idövel is nevekedik. negy esztendö mulvan, az szemei meg gyogyulának., azután száz tiz esztendeig éle. és békeségben hala meg. igy élnek, és halnak meg, mind azok, kik iffiuságokban, az jó erkölcset szeretik.

Ez az rész ámbár elég hoszu légyen, de eléb el nem végeszhetem. hanem még harmadik példát is adok elödben. halgasd meg, mit mond az irás éléázárol, ez igen tisztességes

(IV. Az Iffiaknak kalauzza: 416)


Előző oldal | Következő oldal