ebböl meg láthatod fiam. micsoda nehéz meg térni az iffiuságnak rosz erkölcsiböl.
Az tizen kilencz esztendöt el érvén, erösen kezde gondolkodni üdveségiröl, erre pedig az Isten utat nyitta néki valamely könyvnek olvasása által. az mely könyvnek neve, hortensicus.
Ezt az könyvet olvasván, tehát. valamint maga is mondgya. egészen meg változtatá elméjit, és hajlandoságit, az Istenhez forditatá véle gondolatit. azonnan meg kezdé vetni az világi jókót, és az életnek gyönyörüségit. és nagyon kezdé kivánni. az bölcseségnek szépségit. az mely is soha el nem hervad. nagy buzgoságal kezde térni az Istenhez. és el hadni az rosz erkölcset. * . de kine gondolná, ? hogy ezt az jo indulatot nem követné az tökélleteségel valo meg térés. ? jaj kedves fiam, mit nem cselekedhetik az rosz szokás, mellyet visznek az iffiuságban. mivel csak hamar, az rosz erkölcs, és az ö iffiuságának rendeletlen hajlandosági, fel támadának ellene, és olly igen küszködének véle, hogy az jó szándékot, mellyet vett vala az meg térésre, azt csak semivé tevék. és az meg rögzöt szokásinak nehézsége, ismét az elöbbeni állapottyában veté ötet. ugy annyira, hogy abban is marada. tizen kilencz esztendös korátol fogva, harminczig. látod, hogy az három esztendö alat vett rosz erkölcs, tizen kettöig tartá rabságában. ezeknek forgása alat, nem hogy nem gyakorolá az elöbbeni életét, de még nagyob vetkekben esék. mivel az tisztátalanság az vakságra vezeti az embert. azert ötet is az manicheusok eretnekségiben ejté. az melyben kilencz esztendeig marada. de még az eretnekség mellet. ágyast is tarta maga mellet. mind addig az még tellyeségel meg tére.
(IV. Az Iffiaknak kalauzza: 423)