II articulus Az iffiuságnak vétkes élettyetöl származik, az elmének meg homályodása. és az rosz erkölcsben valo meg keményedés. vagy meg általkodás.
Az iffiusagban valo vétek, mely az testnek okoz halált, az nem leg szomoruságosab. de az mely az léleknek okoz halált, az belsö képpen valo vaksága, és az roszban valo meg általkodása által. az sokal közönségeseb, és veszedelmeseb. az bölcs mondgya. hogy az meg holtat. azért kel siratni. hogy el vesztette az világoságot, de az gonoszt azért, hogy el vesztette az értelmit, és az bölcseséget. az meg holtat. csak két napig kel szánni, de az gonoszt egész életiben. * hogy ne siratnok azt az nyomoruságot, az melyben, annyi iffiuságot látunk esni. mert az meg általkodásra vezeti öket az iffiuságnak vétkei, és az után minden tartozkodás nélkül, az rosz erkölcsben ejti, mivel nem lehet el hinni, mennyi vagyon ollyan. ki minek utánna egész iffiuságát az vétekben töltötte volna. leg inkáb az tisztátalan vétekben. éppen nem is gondolkodik az üdveségiröl. söt még annyira meg gyarabodik az roszban. hogy az üdveséges intéseket meg veti, az vétekel még dicsekedik. meg csufollya azokot, kik jót cselekesznek. nincsen is más gondolattya, hanem hogy, gyönyörüségit. rosz indulatit, és hajlandoságit követhesse. futván ekképpen veszedelmire. oly sebeségel. hogy semmi ötet meg ne tartoztathattya. Nem méltoé fiam az siránkozásra az illyen rosz, adná Isten hogy ne volna olyan nagy, mint az micsoda közönséges. sz. agoston siránkozásal beszélli. az illyen állapotban valo létit. azért is elödben adom, hogy félelemel légy, az vétkes iffiuságnak nyomoruságátol. az testnek rosz kivánsága. és az buzgo iffiuságom. felhöt bocsátván az elmémre. annyira meg homályosittá, hogy meg nem külömbözhettem. az tisztességes szeretetet., az tisztátalantól. és ezek nyughatatlanságokot okozván bennem.
(IV. Az Iffiaknak kalauzza: 431)