felé forgolodot. hogy ne láthatná öket, de mindenkor az szemei elöt valának, sok küszködések után, érezvén hogy szorongatni kezdék azok az lelkek. irtoztato képen kezde kiáltani, mondván, szünnyetek meg holnapig, szünnyetek meg holnapig, és ebben az kiáltásban. el ragadtaték lelke. oh ! irtoztató szemérmetlenség !
Ha ez rettentö példa, az másik még nagyob. ezt gerson jános az párisi Cancellarius szedte ki az Cantipreus tamas püspök irásiból. az ki is irja hogy szemeivel látta volna ezt az példát.
Azt mondgya hát az püspök, hogy midön még iskolában járo gyermek volna. egy fö renden lévö iffiuval baráttságot vete. az kiben minden féle jó erkölcsök fel találtattak. de szerencsétlenségire ollyan gonosz elmének esék társaságaban. az kinek beszédi fel gerjeszték benne az tisztátalan szeretetet. az mely egy kevés idö alat minden jó hajlandoságit meg változtatá néki, és minden féle vétekben veté. az ö jó akaroi gyakran intették. az püspök magais sokszor intette hogy térne viszá az jó utra. de mind ezeket meg veté, az Isten például adá azoknak az iffiaknak. kik olyan vakságal mennek erre az vétekre. mert az mint egy étzaka alut volna. egyszers mind nagy ijedcség fogá el. az melyben kiáltani kezde. az egész háznál lévö emberek arra fel ébredenek. és hozá futának, kérdvén hogy mi lelte. de egy szot sem szolhata. hanem csak kiáltozék. mindgyárt papot hivának. az ki arra inté hogy az Istenröl gondolkodgyék, és kérje büneinek bocsánattyát. de csak hejában, midön pedig az pap sokáig intené, az iffiu, hozája fordula, reaja néze, és el fordult szemekel keserves szokal mondá az papnak. jaj annak aki engemet. az roszra vezetet. csak hejában hivom az Isten segittségit, és kegyelmét. látom az pokol meg nyilt hogy engem magában vegyen
Ezekre az szokra az kik mellette valának. kiálták néki, hogy magát ajánlya az Istennek. de ö más felé fordulván,
(IV. Az Iffiaknak kalauzza: 524)