6. jövel fiam, és szállyunk le abban az meg foghatatlan az Isten joságának mélységiben. és lássuk meg az ö nagy szeretetit, az ö fianak az kristus jesusnak. szenvedésiben, ebben fiam, ebben találod fel, mivel meg gyözed az kisérteteket. mert másban soha sem. * . vessed szemeidet az kereszt fán fel feszitetet üdvezitödre, az ki rakva lévén sebekel,. el meritve az kinban, és haldokol üdveségedért. függeszed erre szemeidet, és elmédet, elmélkedgyél arrol az mit szenved, gondold meg, hogy te éretted, és az te büneidért szenvedi azokot. visgáld meg, ha ugyan leheté ollyan kemény és kegyetlen szived, hogy meg bántcsad azt az Istent. ki oly kegyetlen halálra adgya magát az te udveségedért, és ha fel akarodé ismét fesziteni az halálos vétkedel ? * . hát kedves gyermekem. látván azt az fel feszitetet Istent, büneidért, még is az meg nem tartoztathat hogy meg ne bántsad, az az drágalátos vér mellyet lelkedért ki öntöt, nem lágyittyaé meg szivedet, ? mind azok az fájdalmak mellyeket szenvedet éretted, nem kötelezhetneké szeretetire? az ö sebei szüntelen kiálttyák néked, utáld meg az bünt, szeresed az jesust, halhatodé ezeket, hogy meg ne utállyad azt bünt, ki az kristust fel feszitette, és hogy ne szeresed azt az kristust, ki éretted fel feszitetet, oh jesusom ne engedgyed azt meg, hanem cselekedgyed véghetetlen joságodból, hogy az halálodrol valo gondolat meg szállya szivünket kisértetinkben, az bünt utáltassa meg velünk, és arra segittsen bennünket. hogy inkáb válaszuk az halált. hogy sem meg bánttsuk ismét azt, az ki halált szenvedet hozánk valo szeretetiböl.

(IV. Az Iffiaknak kalauzza: 538)


Előző oldal | Következő oldal