ugy tetczék, mint ha romában az aszszonyok közöt volnék. az sok böjt miat el haloványodot. és meg változot vala az ábrázatom. és még is, az elmémben ége az tisztátalan szeretet. az én testem erötlen, és ollyan állapotban, mint ha már is halva láttam volna elöttem, de érzettem még élni. és égni benne az tisztátalan gyönyörüségnek tüzét * .
Látodé fiam micsoda kisértetekben vala ez az szent. de lásuk mint viselé magát.
Ebben az nyomorult állapotban. meg fosztatva lévén minden emberi segittségtöl, az jesus lábaihoz borulék, azokot köny hullatásimal öntözém . . és az testnek engedetlenségit egy nehány héti böjtölésekel meg zabolázám, emlékezem arra hogy sokszor egész nap. és éttzaka kiáltoztam. ugy kérvén. az Istennek segittségit. és addig meg nem szünék az imádságtol. vervén az mellyemet. valamég az urtol csendeséget nem nyerék * . ebböl az szép példából meg tanulhatod mint kel az kisértetek ellen hartzolni, de halgassad még mit mond.
Az Isten az én bizonyságom, hogy midön sok köny hullatásim után az szemeimet az égre fel emeltem volna. ugy tettzék mint ha az angyalokal lettem volna. és igen nagy örömel éneklék, te utánnad oh’ én Istenem, az te jó illatod után futunk. *
(IV. Az Iffiaknak kalauzza: 548)