ámbár örökké hullatnád is vélek köny hullatásidot. de még is azért eleget nem tehetnél; meg bántodot egy szoval ollyan bántodásal. az mely örök kárhozatot érdemel, az kit is csak az ö ingyen valo kegyelmiböl kerülheted el. és az mely kegyelemel neked nem tartozik. még is te azt akarod az mint mondám. hogy az a nagy Isten az kit te olly igen meg bántottál, te néked meg bocsáson. és meg engedgyen., az midön te nem akarsz egy kis bántodást meg bocsátani attyád fiának. és magadhoz hasonlonak ? te az ki hasonlo bünös vagy hozája, és hasonlo szükséged vagyon az bocsánatra. te az ki talám te bántottad meg elöször. vagy is leg aláb. soha semmi jót nem tettél véle, vagy ha tettél is. nem lehet azokhoz hasonlitani. az mellyeket vettél az Istentöl. még is mind ezek után az boszu állást keresed, nem akarván az Istenre hadni hogy ö állyon boszut.éretted ? nem vagyé hát igazságtalan. ? illiké az hogy egyik ember az másik ellen tarttson haragot. és az urtól kérjen gyogyulást, hozája hasonlo emberel ne cselekedgyék irgalmaságot, és az ö büniért könyörög. ö test lévén haragot tart, vallyon kicsoda könyörög az ö büneiért *
Mind ezekre fiam mit felelsz ? mondodé azt, hogy nehéz meg bocsátani, mondgyad hát azt is, hogy nehéz büneidért bocsánatot nyerni, az Istentöl. mondodé azt, hogy nem akarsz meg bocsatani, mondgyad hát azt is, hogy nem akarod az Istennek bocsánattyát venni, vagy is ne mondgyad többé az miatyánkban. bocsásd meg az mi vétkeinket. miképpen mi is meg bocsáttunk azoknak., az kik mi ellenünk vétettenek. hanem ekképpen mondgyad. álly rajtam boszut. valamint én boszut.akarok azon állani, az ki meg bántot. oh édes gyermekem. visgáld meg jól, mind ezeket. és lásd meg, mit kelletik mondanod; és mivelned mind ezekre.
(IV. Az Iffiaknak kalauzza: 589)