nemzettségedért., szépségedért, termetedért, az illyen az hivalkodo elméhez illik, sem az eszedért, tudományodért, mert az, az Isten ajándéka, és nagyon meg bántod ha ezekkel dicsekednél. se az jo erkölcsödért, mert ez, annál is inkáb nem tölled vagyon. és az ki aval dicsekedik, féllyen hogy azt el ne veszesse. add hozzá azt is. hogy sokszor ollyan tökélleteségeket gondolunk magunkban lenni, mellyek távul vannak tölünk. és akor ha magunkot becsüllyük, meg csallyuk magunkot. de ha szintén meg volnának is bennünk. azokért az Istent kel dicsérni. mert ö tölle vettük. és mondgyuk szivünkböl. non nobis Domine, non nobis. sed nomini tuo da gloriam, nem nékünk uram nem nékünk, hanem az te nevednek adgyad az dicsöséget. * .
Szép szavai ezek szent bernárdnak. az ki azt mondgya. hogy az Isten az mely kegyelmet cselekszik velünk, abbol csak éppen azt az dicsöséget tartotta magának, hogy meg vallyuk annak tölle vételit. annak pedig hasznát nékünk engedte. tehát, mind igazságtalan., mind vétkes volna. ha magunknak akarnok venni, mind az hasznot. mind az dicsöséget. meg tartván mind az magunk részit. mind az Istenét,. holot maga mondgya, hogy nem adgya másnak az maga dicsöségét. mit adcz hát minékünk oh uram. ? fel kiált sz. bernárd, az én bekeségemet adom néktek; elég uram az, kedvesen veszem az mit nékem akarsz adni, és néked hagyom az mit magadnak meg tartasz, látom hogy igy énnekem hasznos, ellene mondok az dicsöségnek. mert az tégedet illet. hogy el ne veszesem az békeséget mellyet nékem adcz, békeséget kivánok, és nem többet. az békeséget birván, tégedet birlak. mert te vagy az mi békeségünk. és te egyesittetted meg magadban. azokot. kik el távoztak volt. * .
(IV. Az Iffiaknak kalauzza: 609)