mind a lelki természetet el felejtette vala, mindenkor meg volt nálok az a traditio, hogy vagyon ollyan természet, a mely sokal fellyeb valo az embernél, és a mely mind jól, mind roszul tehet véle, de mint hogy az elméjeket tsak a testi dolgokra forditották. azon hiszembe valának, hogy annak atermészetnek teste vagyon, és szükséges sok isteneknek lenni, azért hogy mindenik nemzetnek, városnak, és familiának. lehessen különos istenek, azokot pedig meg halhatatlan embereknek tartották lenni, hogy pediglen azok boldogok lehessenek, minden féle gyönyörüségben gondolták öket lenni, még atesti gyönyörüségeket sem hagyták ki, mivel azokot az Isteneket. nem tartották volna boldogoknak lenni, a gyönyörüségek nélkül. ugyan ezért is. az isteneknek példájokra valo nézve. arosz erköltsököt, és hajlandoságokot. szabadoson követték, de azzal meg nem elégedének. hogy öket. az égben. vagy a földön gondollyák lenni, hanem még öket látni is akarák, erre valo nézve bálványokot tsinálának. és azokot mint isteneket imádák, gondolván azt, hogy a bálványokban laknának, és azokot annál inkáb tisztelék, mentöl legg szebbek, és leg régiebbek valának a faragot képek.

Hasonlo volt a szolgálattyok avallásokhoz, nálok. ezen a két indulaton forgot minden. agyönyörüségnek szeretetin, és a testi dolgoknak félelmin, az ö áldozattyokot. mindenkor vendégség, és tántz követte, a komédiák, és atrágyédiák, a szüretkor valo vigasságal kezdettenek a bacchus tisztességére, az olimpiai játékokal az isteneket tisztelték, egy szoval agörögök, vallásbéli tselekedeteknek tartották ajátékokot, abékeséges idökben, leg inkáb azokban töltötték idejeket.

Az ö vallások nem tanyitá tehát. ajó erköltsöket, mint az igazán valo vallás, szentnek tartották közöttök, az ollyat, aki

(VI. Az Izraéliták Szokásárol: 241)


Előző oldal | Következő oldal