Szükséges volt tehát, hogy az Istent meg láthassuk, hogy az Isten hozánk fordullyon, magát láthatová tegye, és a teremtet állatok közi elegyedgyék, ugyan ezt is vitte végben. tsudálatosan, ameg testesülésnek titka által. az íge testé lett, és közöttünk lakozot, avilágosság. amelynek. hátat forditottunk volt, minket fel kereset. és elönkben jót, és magát ami szemeinknek gyengeségihez alkalmaztatván, amelyek tsak testi dolgokot szemlélhetnek, magára testet vett, akristus illyen formában láthatová tévén magát az emberek elött, vélek társalkodot egy darab ideig. tsudákot tett, hogy benne hidgyenek, és magához vonta öket, sok jó tételeivel, meg gyogyitván abetegeket, és meg szabaditván az ördöngösöket. az igazságot nékik ki hirdette, örömmel is vették beszédit. és az a beszéd meg tisztitván elméjeket ahit által. melyel voltak ahoz az emberhez. aki az ö testi fülöknek beszéllet, az öket lassanként az Istenségnek üsmerettségire vezette, a mely Istenség. el volt rejtve. az emberségnek fedele alat,
A nem elég hogy az ember az Istent üsmérje, hanem még ötet szeretni is kel, avéteknek második sebe, a szivnek meg romlása, és ezt a meg romlást, az Istenröl valo feledékenység követte, alélek az után. tsak aláthato dolgokot tekintvén, aszivnek, ahoz valo hajlandoságát követte, ugy anyira, hogy meg homályositatván atudatlanságnak setéttsége által. és arosz kivánságitol vezéreltetvén, az után se nem láthatta, senem szerethette teremptöjét, se nem tudhatta az Istennek hozája valo szándékát, és mint hogy nintsen semmi is. mondgya szent ágoston. a mí oly fellyeb valo légyen az embernél, mint az Isten, aki ötet meg fogja itélni, abünös ember nem gondolhatta azt, hogy az Isten ötet szerethesse. ezaz kéttségben valo esés, nagy akadállyára volt a léleknek., a mely az Istenhez akart volna meg térni, és azt nem kel tsudálni, haoly könyen el tért az örökös jótól, amelynek
(III. A Kristus Jésus Életének Historiája: 578)