utánna meg mosta volna az apostolok lábait., aköntösét fel vévé, és asztalhoz üle, mondván nékik, tudgyátoké hogy most mit tselekedtem? ti engemet mestereteknek. és uratoknak hitok,, azt helyesen tselekszitek. mert avagyok., hogy ha pediglen én, mesteretek, és uratok lévén, meg mostam lábaitokot. ti néktek is meg kel egyik a másikának mosni. mivel én arra példát adtam nektek. ugy hogy meg gondolván azt, amit én tselekedtem. ti is azont tselekedgyétek.
Az apostolok. mindnyájan asztalnál léven. a husvéti báránynak vatsorája után. akristus meg mosván lábakot, mint egy öket a szenttséghez készité, a melyet tsak jegyezet ahusvéti bárány, akenyeret vévé, meg áldá hálakot adván Istennek, meg szegé. és nékik adá mondván, vegyétek. és egyétek: ez az én testem, mely ti érettetek adatot. tselekedgyétek ezt az én emlékezetemre. hasonlo képen vévé apohárt, hálákot ada az attyának, és nékik adá mondván, igyatok ebböl mindnyájan. mert ez az én vérem. az uj testamentumnak vére, mely sokakért ki ontatik, abünöknek botsánattyára.
Jesus pedig ezek után meg háborodék magában, maga akarattyábol. vagy azért, hogy a maga kinos halálát szemlélte. vagy pedig azért. hogy irtozva nézte a judás nagy vétkit. és mondá az apostolinak. bizony, bizony mondom néktek., hogy egyik az asztalnál lévö, aki velem eszik. engemet el árul, ezen a szón, mindnyájan el hülenek, és el szomorodanak, és mindnyájan kezdék tölle kérdeni, uram én vagyoké a, ö pedig felelé nékik, egyik a tizen kettötök közül, akivelem a tálban nyúl, az árul el engemet. az ember fia ugyan el megyen., a mint a meg vagyon az irásokban, de jaj annak aki el fogja árulni, mivel jóbb lett volna néki soha avilágra nem jöni. a tanitványok nem tudhaták hogy kiröl beszéllene., és egy mástol kezdék kérdeni hogy ki
(III. A Kristus Jésus Életének Historiája: 739)