Minek utánna el olvastam volna ezt a historiát. eszerént gondolkodám magamban. honnét vagyon hogy ez a nagy értelmü szent, meg nem elégedvén még anyi sok nyomoruságal. melyet szenvedet. hanem még ujjab nyomoruságot kére akoronájának fel ékesitésére, és el végezésére, miért nem igyekezék inkáb azon, hogy ezt akegyelmet jó tselekedetei által nyerhetné el,? talám ollyan gondolatban vala., hogy ezt akoronát, tsak, a nyomoruság vegezheti el, mivel abizonyos, hogy azok. akik aditsöséget. és a keresztényi tekélletességet sohajttyák, azokot leg inkáb kisérti az ördög. és azokra. leg nagyob irigységel vagyon.
A kristus. mind ezek jó gondolatok, storophila, abban bizonyos is légy, hogy az Istennek ajánlot, békeséges türésel. valo kis boszu, öelötte sokal kedveseb, mint sem akár mely más nagy jó tselekedetek, sokal hasznosab az embernek, az Istenért valo békeséges kis szenvedés, akár mely nagy tsuda tételnél, nintsen is hasznosab a szenvedésnél, és ha hasznosabbat láttam volna akeresztnél. az emberek üdveségire, azt adtam volna elejekben.
Storophila. oh! mely vigasztalo szók ezek, és mitsoda örömök nem lehet anyomoruságban lévöknek, a midön azt láttyák, hogy mentöl nehezeb keresztet viselnek, annál ékeseb lesz koronájok, de ezt abeszédet nem értik mindenek, és nem is hiszik.
A kristus. miért ne hinnék, a szentek nem voltanaké illyen gondolatban. mivel, a nyomoruságok, és a szenvedések miat, nem vihetvén végben. hivatallyokot, azért soha sem panaszolkodtanak. hogy az által, valamit vesztenének el, söt még az Istentöl vett jó tétemények köziben számlálták akereszteket, és azokban ditsekedtenek, az Istenért valo szenvedés ditsöséges, és a szenvedés meg nem engedtetik mindennek, mivel a, mint egy jutalma ajó erkölcsöknek, azért is mondotta pál a filippi bélieknek, 1. 19. az Isten kegyelmet tett veletek, nem tsak azért hogy a kristusban hisztek, hanem még azért is, hogy szenvedtek ö érette.
Storophila. azt olvastam. az Istennek egy szolgájárol. hogy tsak akor tartotta boldognak magát, amidön beteg volt. ugy anyira hogy esztendöt töltvén jó egésségben, azon szomorkodot, és panaszolkodva mondá, uram miért hagytál el engem. ez esztendö forgása alat. gondolom. hogy nem beszélt volna igy, ha azt tartotta volna. hogy
(III. A Keresztnek királyi uttya: 426)