Illyen joszágokot hagyok ám én néktek. mindent el ront idö, meg maradnak ezek, elsem nyerik pokol,-béli ellenségek, kik ezeket birjak, boldogságban lésznek.
Elötökben tészem, eltemet, s’ holtamot, kövessétek kereszt,-nek uttyán példámot, lássátok hadgyátok, el a javaimot, vagy pedig követni, kel én nyomdokimot.
Drága jóm van hátra, szükség hogy tudgyátok, melyet hogy el hagyok, bövségel suhajtok. boldogságba téve, ti is ugy boldogok, lésztek., ha keresztet, igen kivánnyátok.
Vegyétek., s’ hordgyátok. ehasznos keresztet, ily drága ajándék. mely illet titeket, azal bövségesen, ti nyertek kegyelmet. azon mint lajtorján, égben menni lehet.
E szekérre gyöze,-delmesen fel tettek, aboldog lelkekhez, azon fel emeltek, hogy boldogok ti is, mint én lehesetek, a mely uton jártam., arra siessetek,
Storopila. azonba. az urnak örömiben bé mene, a mely egyedül a valoságos öröm, és a mely nagyon külömbözik a világi rövid örömtöl. minden más féle öröm, és gyönyörüség, tsak szomoruság ehez képést, minden más féle vigasság tsak unadalom. ki foghattya meg, mitsoda ditsöséges ének szoval viteték. az Isten széke eleiben, ugyan is ki foghatná azt meg, mivel az irás azt mondgya hogy a szem olyat nem látot, se a fül nem hállott, se az emberi sziv azt meg nem foghattya. a mit az Isten készitet azoknak. a kik ötet szeretik., azt ahit meg nem foghattya, a reménség oda nem ér., egy szoval minden féle kivánságokot fel halad, hát kéttségben kelleneé esnünk, hogy valaha birhassuk
(III. A Keresztnek királyi uttya: 449)