azután azt mondhassák. nékik, hogy már nem lehet viszá vonni tselekedeteket, mint hogy atörvényes dolgok apiatzon mennek vala végben., azért szokás volt. ót valamely bálványnak vagy oltárnak lenni, ugyan ót áldozatokot is tesznek vala a keresztények elött, és azon igyekeztenek, hogy azokbol étethessék öket, de söt még erövel fel is tátatták szájokot, és hust tettek belé, vagy leg aláb egy nehány tsep bort töltöttek. belé, azon borból, melyet az isteneknek ajánlottak, noha akeresztények azt jol tudták is. hogy nem a fertezteti meg az embert a mi aszájban mégyen, hanem a mi a szivböl ki jö, mind azon által, azon voltanak minden erejekböl, hogy leg kiseb botrankoztatást ne adnának agyengébeknek, volt olyan, akinek eleven szenet tettek temjénel kezeire, de aki inkáb el szenvedé hogy a keze el égjen, mint sem meg mozdittsa, nehogy azt mondhassák az után, hogy temjént ajánlot abálványnak., szent basilius erröl nagy ditsérettel beszél. hom.18. Rend szerént akeresztényeket tsígára tekerték, vagy a kezekre fel akasztották öket, és alábokra valamely nehéz terhet kötöttek: vagy öket meg veszöszték, meg botozták, vagy meg ostorozták, olyan sok águ ostoral., a melynek avégin hegyes vasak voltanak. ezt scorpionak nevezték, menyi sok számu hala meg averésben. némelyeket le fektették, és az oldalokot sütögették, és el szaggatták vas fésükel, ugy anyira, hogy az oldalait fel nyitották, és a tüz atestekben hatván, meg fojtotta a szenvedöket, de még hogy a sebek fajdalmasabbak legyenek, némelykor etzetel, és sóval dörgölik vala meg, és ha valamennyire a seb bé kezdet forrani, olyankor azt fel nyitották, és nem engedték hogy meg gyogyulyon.
(VI. A Keresztényeknek Szokásirol: 352)