lévén a mit látot volt. azon kezde gondolkodni hogy miképen láthatná még meg. azért semmi gyönyörüséget nem találván a mezön., sokal nagyob siettségel tére viszá a városban mint a melyel ki ment volt igen kezdé keresni szemeivel mind a házat, mind az ablakot a honnét a szivit meg lötték volt. ugyan azon nép meg mutatá magát az ablakokon, a lovát tsak lassan lépteté. minden felé tekintet. és végtire meg üsmérvén a lako helyét annak a szép szemelynek. sokat tekingete az ablakra de senkit nem láthata. és tsak egyedül annak. ahaznak ablakja volt. üres, atöbbi mind tele voltak.
Ételred ezen igen meg keseredék, és azt el nem titkolhatá, az ábrázattya meg változék. azt nagy szomorusag boritá el. és kork. aki reája figyelmezet azt észre vevé, és közeleb menvén hozája. kérdé ha nincsené roszul. a király mint ha mély álombol serkent volna fel. reája tekinte. es mondá.
Ha haza érkezűnk kork. akor meg mondom néked. erre a király alovát szaporábban kezdé léptetni, kork pedig könnyen észre vévé ezekböl aszokbol. hogy valamely rend. kivül valo dolog volna az ételred elméjin. és mint hogy kimentekkor észre vette volt hogy mint tekingette azt a szép leányt. a kit ö is meg nézte. és hogy az oltátol fogvást tsak gondolkodásban láttya. azért gyanakodék valamiben.
A király alig érkezék az udvarában., hogy amaga házában mene. kork is utánna, a király le ülvén. egy keves ideig halgata. azután korkra vetvén szemeit mondá néki, bizhatomé hüségedben, és a különös hozád valo joságomért. vagyé olyan hüségel hozám, hogy énnekem szolgály egy nagy dologban.
felséges király felelé kork, terdre esvén elötte. a hozád valo hüségemet nagyon meg sérted, ha abban kételkedel, szolgálatom, faradcságom. vérem, életem. a tied. mind ezekböl parancsolhatz, mit kellesék tselekednem. mond azt uram nékem. és had ne legyek sokáig ebben a nyughatatlanságban. látván.. hogy mitsoda állapotban vagy
oh’ felelé a király. ez énnekem olyan új dolog. hogy azon nem tsudálkozom. ha észre vetted. és mint hogy ahoz nem szoktam, azért el sem titkolhattam. kork. én szeretek. de olyan de olyan nagy szeretettel., hogy annak mása nincsen. de szerencsétlenségemre. nem tudom, kit
(III. Mulattságos napok: 173)