nehány szor viszá tekintet volna feléje. aki is mesze lévén. a szomoru Etelgiva, az ablakot bé zárá. könyves szemekel, Edita, fel kialtá. kedves.Editam, hová leszék én.? kedves.Etelgivám felelé néki. várjad az idötöl és ajó erkölcsödtöl a gyogyulást. a mely oly szükséges nyugodalmodra. és szüntelen a legyen elmédben. hogy az a szép ábrázatu, és szép termetü Etelred, a leg nagyob fejdelmek közül valo. mi pedig az ö népe közöt. leg aláb valo vagyunk és hogy az a fejdelem. fejdelem aszonyoknak rendeltetet.
Ezt én mind igen jol tudom. felelé erre Etelgiva. és az én szeretetemet se reménség. se kivánság nem követi. és ha az a király. a ki elöttem oly kedves. anyira találna szeretni., mint én szeretem ötet, azal szerencséseb nem lenne. soha. és az ö nagysága. hatalma. és a magam szeretete. el nem felejtetik velem. a maga betsületit. nem akarom hogy szeresen, és én sem akarom továb szeretni. az elsöt könyen meg gátolhatom, de a másikát talám véghez nem vihetem. de semmi. kedves.Editam. ne beszéllyünk többet felölle. és ha meg nem gyözhetem hajlandoságomot, leg aláb ne ketsegtessük, tellyeségel. el kerülöm az alkalmatoságot, hogy láthassam azt á fejdelmet, avárosban viszá fog térni. de azt hitesd el magadal. hogy nem leszek azok közöt. kik ötet fogják nézni.
Ezt Etelgiva véghez is vivé. és mikor hallá hogy a király viszá térne. még a hazában is el rejtezék, hogy a kisértet meg ne gyöze. ugyan ezen okbol. nem láthatá ötet akirály viszá tértiben. azt is gondolá. hogy talám egészen el is felejtheti akirályt. és magát meg gyözheti; ebben a remenségben lévén. kork éppen akor mene eleiben.
A kit is hogy meg látá el hüle magában. annak beszédit jól által látá, és azon meg haborodék. esziben jutván hogy a király mitsoda figyelmeteségel tekingette ötet, azért abban nem is kételkedék., hogy a kork látogatásában valamely el rejtet dolog ne volna. mind azon által, meg tudván magát gyözni, igen nagy okoságal felele korknak. a ki is alig ment el a háztol. hogy az attya meg mutatá néki annak az urnak ajándékát.
Ételgiva ezt látván. annál inkáb meg erösödek gondolattyában, hogy a mind ötet tekintené. és tisztelettel az attya eleiben adá hogy nem kelletet volna el venni a pénzt. és mondá néki. az udvari embereknek ajándékok mérges. és meg sértik tiszteletiben. és betsületiben
(III. Mulattságos napok: 179)