nagy könyebségemre volna arra esküszöm néktek. tekintvén mindenekre. kik körülötte voltanak. hogy én tsak a ti betsületeteket, és baráttságtokot kivántam. és hogy minden nagyra vágyásom avolt. hogy elsö jó akarotok. és gyamolotok lehesek. nem az en vakmerö gondolatimot bunteti ameny a mai napon., hanem a királyhoz valo nagy szeretetemet., a mely talám ötet meg bántotta. de az én halalom el törli vétkemet. uram tekintvén Egrádra, gondviselésed alá ajánlom fiaimot. az ö sorsok kéttség nélkül. nem lészen szerencséseb. mint az anyoké. de ha gond viselésed alá veszed. azt igérhetem magamnak. hogy ajo erkölcsnek segittségével. amelyre öket tanitod. meg gyozhetik azokot az akadályokot, melyeket találhatnak az attyok szivében, lehessen néktek. meg ölelvén gyermekeit, drága zálogi az igen kegyes. de igen roszul. jutalmaztatot szeretetnek. lehessen esze szedni magatoknak az Ételred szivében. azt a szeretetet melyet nekem fogadot volt. tarthassátok meg hozája azt a tiszteletet és szeretetet. melyet mindenkor meg tartottam, és kénszerithessétek arra valaha, hogy bánkodgyék. a szerentsétlen Etelgiva után, kezedben adom uram ezeket a szerencsétlen fejdelmeket, el ne hagyad öket. azután ismét meg ölelé öket. és látván hogy senki sem szolhatna hozája a nagy sirás miat. vegit akará vetni annak a szomoru gyülekezetnek, és parancsolván hogy meg akarna indulni. a hintojában. üle. és az uri aszonyok meg akarván tsokolni kezeit, meg nem engedé. hanem mindeniket
meg ölelé. ahintoban tsak Editával volt, a mely aszszonyok pedig szolgálattyában voltanak. azok elöre el mentek volt a házhoz hogy ót készen várják.
Egrád fejdelem. a ki keserüségeben egy szót sem szolhatot. maga is el kisére a házáig akirálynét. a ki is mikor a házahoz érkezék. egy kis udvart talála ót. akiknek hüségeket. igen kedvesen vevé, de föképpen a fejdelem jó akarattyát. egy kis idö mulva roszul kezdvén magát erezni. le kelleték fekünni.
Ez a fejdelem eröt vévén szomoruságán. az ágya mellé mene. és mondá tsak lassan, nem igyekezem azon hogy vigasztallyalak, mivel tudom hogy a haszontalan volna. hanem ved elé azt a bátorságot.
(III. Mulattságos napok: 209)