Fiám látván szerelmedet az én szerelmes ötsémhez. gondolom hogy nem fogsz ellent tartani az én szándékomban. az én ötsém. mindent szerencsére vetet. és mindent el vesztet érettem. igasságos hogy én is szerencsére vessem azt az egy joszágomot aki nékem drága. és kedves. azt fel tettem magamban. hogy el küldgyelek azon ahajon indiában, már most olyan korodban vagy hogy azt az utat végben viheted, abban modot is adot az ötsém az ö féleségit akarta hozám küldeni. én a fiamot küldöm hozája. a kapitányal el fogsz indulni. reménlem hogy a meny. meg segitti jó szándékomot. és szerencsésen el vezérel., fiui szeretetedet mutassad timánthoz., tekinttsed ötet ugy mint atyádot. igyekezél. szorgalmatoságodal, engedelmeségedel. és kedv keresésedel meg mutatni néki háláadoságomot. és magadot méltová tenni. ahoz a joszághoz. amelyben reszeseltet tegedet.
El hiheti akárki., hogy ha szinte hajlandoságom nem lett volna is az atyám akarattyát követni., de iffiu lévén. el gondolám hogy én mitsoda országokot fogok látni. nem lehete hogy szándékát. jová ne hagyam. meg is köszöném néki, és értésére adám, hogy ha szomorkodnom kel tölle valo meg válásomért. nem lehet azon nem örülnöm, hogy olyan atyám fiát megyek látni. akihez nagy köteleségel vagyok.
Azt elö nem hozom mi történt el indulásomig hanem tsak azt mondom hogy a kapitány akivel az atyám nagy baráttságban eset volt. tudtára adá hogy tsak hamar meg indulna, engemet melléje ada. és a tenger széllyin valo városba vive. a hol volt már készen a a hajoja. azután a hajora ülénk. és utunkba semmi szerencsétlenség nem történt. mikor el indultam közel voltam tizen hét esztendös. indiában pedig tsak nem tizen kilentz esztendös koromba érkeztem.
két esztendeig valo utozás atengeren, igen hasznos egy olyan iffiunak. a kit nemesi modra neveltek fel. valamint engemet; a kapitány
(III. Mulattságos napok: 222)