helyre jövén. a férfiakot mind meg ölték. tsak eppen egy aszonyt hagyának meg. a ki vélek volt.
Mind ezekböl észre vevém. hogy ezek a kegyetlenek. tsak éppen a férfiakot ölik meg, és eszik meg azután. és az aszonyokhoz tisztelettel vannak, ugyan ezen okért is örülének a vad aszonyok hogy leányt szültem volna, és nem férfiat a kit minden bizonyal meg ették volna, azért hálákot is adék amenynek hogy leányt adot volna, immár esztendötöl fogvást hogy it vagyok a leányomot., a vad leányok modgyára kel nevelnem
Timánt itt meg allapodék. mivel azon a fa hajon nem talála több irást. azután kezdé nézegetni a többit is ha találhatna valami irást rajtok. a mint hogy az egyiken még ezek a szok valának irva. igen nehezen is lehete el olvasni öket.
Mindeneknek. ura teremptöje most mar esztendö mulva meg halok. és mindenkor segittségül hiván tégedet. vegyed gondviselésed alá. az ártatlan Félidat., ezek az utolso szok. tellyeségel elhiteték timántal hogy a szép vad leány bizonyoson az ö leánya volna, mivel ebböl az irásbol. világosan ki tettzenék. azután. fel vetvén esztendeit. mint egy tizen ött. vagy tizen hat esztendösnek találá.
Énnekem ollyan örömem volt ezen hogy el nem titkolhatám timánt elött. meg ölelvén térdeit és szászor atyámnak nevezvén. kérém. hogy lenne kedvezésel hozám. nem vigyázván arra, hogy olyan helyt voltunk. a hol másrol is kelletet volna gondolkodnom., timánt meg igéré hogy ha valamely nagy szerencséböl meg szabadithattyuk felidát. és magunkot is ebböl a helyböl. a lészen leg nagyob gyönyörüsége. hogy esze adhasson minket.
Erröl az irásröl eleget beszélgeténk más napig. és ugyan akor. az fel tet helyre is el menénk., és látok hogy félida is jöne mi felénk, timánt nem tartoztathatván meg se köny hullatását. se magát. eleiben futa. hogy meg ölellye. de eza gyönyörü leány. meg gondolván. hogy én mit tselekedtem volt. az elötte valo napon. inté neki hogy én azért meg haragunnám. én közeleb menvén. hozája. értésire adám hogy én azón meg nem haragunnám, a leány azon meg örüle, és anyi tiszteletet. és baráttságot mutata timántnak, mint ha ugyan tudta volna hogy ö az attya., timánt a mi lako helyünkhöz vivé., és felida azt mindenüt jól meg visgálá. timánt azután le ülteté. és fa hajra a
(III. Mulattságos napok: 234)