sáida a szállásokot meg mutatá nékik, a mely közel volt a királyné palotáihoz. a szállások mellet egy hoszu bolt volt; a hol tartották a királyné asztalára valo gyümölcsöt, saida mondá nékik, minden hivatalotok a lesz., hogy a gyümölcsre vigyázatok, a királyné azért tészen ebben a hivatalban. hogy közel lehessetek hozája, és szolgálhassátok, arra gondotok legyen, hogy minden nap igen szép rendel, az arra rendeltetet kosárban tegyetek ebböl a gyümölcsböl. és azt fel vigyétek mikor eszik, illyen szin alat közel lehettek a királynéhoz szálva. és rabok is lésznek, kik néktek szolgálnak. és senkitöl mástol nem függetek, tsak a sultantol., és a sultánnétol. ihon ezeket parancsolta hogy meg mondgyam néktek. és el hagyá öket, ök pedig nem gyöznek vala eleget tsudálkozni mind ezeken a mit láttak.
A midön tsak magok maradának. thibolt nem rejthetvén el magában, a sok féle gondolatit. a grofot nagy szeretettel meg ölelé, és mondá, mitsoda aszony, uram. mitsoda aszony ez a királyné, mit tselekedtünk érette hogy illyen uri gondviselésel légyen hozánk, oh. uram azö szanakodása meg hatotta szivemet. és a nekem veszedelmes, oh kedves fejdelem aszonyom. tsak egyedül te gerjesztesz vala az elött, illyen indulatokot az én szivemben
En nem tudhatom. felelé a grof, hogy mire válik még a mi sorsunk, és mi legyen szándéka ennek a királynénak. az ö joságárol én más képpen gondolkodom mint magad. a ki még iffiu vagy, és a te szivedben meg maradot aza szerelem, a mely sok indulatokra viheti. nem ugy mint engemet. mind azon által azt néked. meg vallom, hogy a szivemben atyai szeretetet érzettem hozája, és mikor hallottam beszélleni. ezerszer jutot eszemben a leányom. ihon ezek azén gondolatim. talám en jobban ki fejtem az enyimeket, mint te. a tiéidet. és igen tartok attol. kedves thiboltom. hogy duplán. el ne veszessed szabadságodot ebben a veszedelmes helyben., thibolt erre semmit sem felele. szoval. hanem tsak suhajtásal. és mint hogy. enniek. vittenek. a beszélgetést félben kelleték hagyni.
A királyné pedig. aki azon a napon történt. dologért. nagy nyughatatlanságban. esék, alig várá. hogy magánoson lehetne a kedves saidal. akor magát egészen a szive indulattyinak el hagyván. az ö szép orczáját. bövséges köny hullatásokal meg áztatá.
sáida látván nagy keserüségit. tsudálkozni kezdék rajta, és a lábaihoz ülvén. meg fogá kezeit. és kérdé hogy mi okozná keserüségét.
(III. Mulattságos napok: 91)