Gallus, a syriai Gubernator, Jérusalemben mene ebben az esztendöben, a husvét Innepét is ót tölté, a mely Innepre. véghetetlen sidok gyülekeztenek vala a világnak minden részeiröl. Cestius. tsak a tudásnak kedviért, a sidoknak számát. kik akor Jérusálemben valának meg akárá tudni, azért ís, hogy meg mutassa a Császárnak, hogy ez a nemzet nem volna olyan meg vetö, a mint gondollya. arra kéré tehát az áldozo papokot, hogy számlálnák meg. menyi sido volna akoron Jérusálemben hogy azt véghez vihesék, a bárányokot olvasák meg, akiket a templomba ajánlották husvetra, az Innep elöt valo napon. tsak a sidoknak vala szabad bárányt ajánlani, és a sidök közül is. azoknak., a kik a törvény béli tisztaságban valának., egy bárányhoz némelykor husz személy volt, de soha sem keveseb tiznél, meg olvasák tehát abárányokot. és két száz, ötven öt ezer, hat százat találának, egy bárányhoz tsak tiz embert számlálván., a tészen két millium öt száz ötven ezer személyt, Josef azt tarttya hogy valának ót akor háram millium személyek A sidok régtöl fogvast boszonkodván Florus ellen, Cestius Gallus eleiben terjeszték panaszokot. ugyan jérusalemben., aki meg halgatván rövidségeket, reménséget ada nekik hogy Florus jobban fog vélek bánni. de eza Gubernátor nem hajtván az ellene tet panaszra. Césáriáig kisére cestius Gallust. meg tsinálá elötte adolgát. és viszá térvén Jérusálembe. ujra kezdé a sidokal valo roszul bánást. azért hogy fel támadásra kénszerittse öket., tudván azt, hogy tsak azal amodal kerülheti el a sidoknak, ellene valo panaszokot. azt pediglen könyen véghez vihette. a mitsoda állapotban

(VI. A Sidok és az Ujj Testámentumnak Historiája: 778)


Előző oldal | Következő oldal