rettentö nagyságát. és erejit, hogy mitsoda lehetetlen volna ellenek állani. hogy a hadakozás. a melyre akarjak magokot adni. az egész nemzetet a veszedelemre fogja vinni. Az Agrippa beszédi foganatosak valának anyiban, hogy meg tartoztaták egy darab ideig a bennek valo kivánságot, hogy nyakokrol le vesék a Romai igát erre valo nézve fel épiték. az Antonia erösége, és atemplom közöt valo folyosot, és hamarjában esze szedék az adot a melyel még tartoznak vala a Romaiaknak.

De a midön Agrippa azt akará nékik jovallani hogy engedelmeskedgyenek Florusnak adig a még a CSászár más Gubernátort küld nékik, erre a nép oly igen fel háborodék, hogy gyalázatos szokal ki üzé avárosbol.és némellyek köveket is vetének utánna. Agrippa pedig a maga országaba mene. és a sidok az után tsak a hadokozásrol gondolkodának. némely partosok. a gyilkosok közül, titkon a Masáda kastélyába menven. a mely közel vagyon Jérusálemhez, a Romai örzököt ót mind meg ölék., és magoknak el foglalák. Azon idöben Éléazár. a templom kapitánya azt jóvallá azoknak akiknek gondok volt az áldozatokra, hogy az idegenektöl elne vennének semi áldozatra valot. se semi ajándékot, és igy ki akarák rekeszteni az áldozatra valokot a melyeket mind adig szokták volt ajánlani a császárért. és jele volt. hogy hadakozást hirdetnek néki

A papok, a farisaeusok. és mind azok a kik a békeséget ohajták. minden tehettségekel ellent állának. ennek az uj dolognak, de látván hogy semit nem tehetnek, Florushoz. és Agrippához küldének kérni segittséget.hogy ellent alhasanak apártosoknak, Florus nem külde, hanem Agrippa három ezer embert külde. a kik a felsö városba szállának. A partosok pedig az also varost

(VI. A Sidok és az Ujj Testámentumnak Historiája: 785)


Előző oldal | Következő oldal