magára a leg veszedelmeseb hely volt. keményen is álla ellene az ellenségnek, de latván hogy a sokaság majd le nyomná,igen sok forró olajat öntete azokra akik ostromolták, a kénszerité öket el szélyedni. és viszá térni,, estve felé pedig vespásianus jelt adata. hogy ki ki viszá takarodgyék., ez az ostrom 20 juny volt., a következendö napokon pedig a Romaiak, aváros körül valo állásokon. és más munkákon dolgozának,

Azonban pedig vespásiánus el küldé Trájánust egy legionak fö kapitanyát. talám ugyan azt, aki azután CSászárá let, hogy Jafa városát a mely jotapáthoz közel volt, meg vegye, a lakosok ki menvén Trájanusra ütenek., de meg veretetének, és az üzésbe, vélek együt bé mene a városnak elsö kerületében. A kik pedig a varosba maradtanak. vala. azok a második kerületnek a kapuit bé zárák, a magok felekezeteket ki zárák, és az ellenség keziben hagyák. a két kerület közi szorulva. ezek tizen két ezeren valának, A várost pedig meg vevé Titus a vespásiánus fia., akit Trájánus hitta volt, oda, hogy néki engedné agyözedelemnek ditsöségit. a férfiakot mind le vágák, az aszszonyokot, és a gyermekeket. rabságba vivék

A samaritánusok. a Garizim hegyén. az ö szent hegyeken, esze gyülekezvén. és okot adván arra, hogy ök is akarnának valamit kezdeni., vespasiánus, hogy annak eleit vegye ellenek küldé Cerealist, az ötödik legionak Tribunusát. hat száz lovasal., és három ezer gyalogal. Cerealis a samaritanusokot a hegyen sántzal bé kerité. a melyet keményen örizteté. kevés nap mulva nyomoruságban esének, aviznek nem volta miat. sokan szomjuan meg halának. mások Céréális kezében adák magokot. Azok pedig akik nem akarák

(VI. A Sidok és az Ujj Testámentumnak Historiája: 811)


Előző oldal | Következő oldal