meg keserité az anyát aki fogva volt. de söt még alakasokot is, mivel hozája folyamodnak vala. a midön alkalmatoságot találtanak az el szaladásra. A pártosok pedig halálan igen örülének, de Josef tsak hamar meg gyogyulván, meg kezdé magát mutatni. és anépet inteni mint annak elötte, hogy hajollyanak abékeségre.

Josef akár mint igyekezék is azon hogy meg mutassa a sidoknak hogy az ö jovokot keresné. és akar mely figyelmeteségel volt is azon hogy meg mutassa hüségit a Romaiakhoz. mind azon által mind egyik, mind a másik fél benne gyanakodának, A sidok ötet ugy tekinték, mint hazája arulot. A Romaiak pedig néki tulajdonittyák vala. akár mely szerentsétlenségéket, és sok panaszt tettek ellene Titusnak, vádolván azal. hogy el árullya öket ugy anyira hogy sokszor veszedelembe vala élete., és azt elsem kerülte volna. a Titus oltalmazása nélkül.

A nyomoruságok. a melyekben avárosiak valának. és az éhség a mely emészté. sokakot arra vivé hogy onnét ki szökjenek., és inkáb minden féle veszedelemre tegyek magok, hogy sem olyan nyomorultul el veszenek, Nemellyek a falokon botsáttyák vala le magokot, mások pedig köveket fogának mint ha a Romaiakra vetnék. és azután fel adgyák vala magokot, De az éhséget el akarván kerülni gyakorta a böségben és az ételbe lett halálok, mivel fel lévén puvadva. mint aviz korságosok. mértékletlenül és mohon akarának.enni. és tsak nem azon orában meg fokadoznak vala, az okosabbak pedig közöttök, eleinte mindgyárt tsak keveset ettenek,

(VI. A Sidok és az Ujj Testámentumnak Historiája: 868)


Előző oldal | Következő oldal