mindenüt. csak nem egy nap az egész szerzettöl a joszágot el vévék. és csak nem mind meg öletének, és igy az a gazdag, és nagy rendekböl állo szerzet. csak nem egy nap., mind el törölteték, erröl egy nehány féle könyvet olvastam. nemellyek. azt tarttyák hogy igasságoson bántak vélek, némellyek pediglen., hogy nem kellet volna oly kegyetlenül bánni vélek, és a sok ártatlant nem kellet volna a vétkesekel esze elegyiteni, és hogy a sok joszágokért voltanak annyi ellenségi. elég a hogy, jol, vagy roszul. de ahirek csak a könyvekben maradot meg. még magyar országban látni ollyan romlot templomokot a melyek övék volt, de azt nem tudom hogy a magyarok miért nevezik veres barátoknak, mert se a köntösökröl nem nevezhetik, se baratok nem voltanak, hanem hadi szerzet volt, de ök lássák. azon nem törödöm akár minek nevezzék. elég a hogy én engedelmeskedtem, és meg irtam rövideden az ö historiájokot. a parancsolat szerént. ennél többet ne kívánnyon kéd töllem. de azt szeretném tudni, ha volté lakások erdélyben, én azt gondolom hogy nem volt. már többet nem irok, mert meg untam. hanem még azt meg irom, hogy itt ma alkalmos föld indulás volt, ha tót volnék. ugy mondanám. hogy a föld meg rázta magának. édes néném jo éttzakát. és az ének szerént. ha szeretz, szeretlek én is.
rodosto. 12. apr 1726.
Edes néném nincsen mit irnom, és ha irok, csak azért irok, hogy meg mutassam kédnek. hogy meg irnám ha volna mit. és hogy vegye el kéd a rest nevet rollam. tegnap vettem a kéd levelét. a mely tele köszönettel. és dicsérettel. jo hogy nem szememben dicsér kéd. mert el ájulnék szégyeletemben. nem gondoltam volna hogy ollyan köszönetet vegyek a veres barátokért, de a nem árt., mert mászor bátrabban irok. és egy kis bátorság, meg élesiti az elmét, a régi romaiaknál. nem hogy gyalázattal illették volna az ollyan gyenerálist aki ahartzot el vesztette, hanem még dicséretekel vigasztalták. és alkalmatosságot adtak nékie, hogy boszut álhasson az ellenségen. mert
(I. Törökországi levelek: 127)